Nyíltvízi úszás: halmozzák a magyarok az érmeket az Eb-n

Két nap leforgása alatt öt dobogós helyezést szereztek Horvátországban Rasovszky Kristófék, csütörtökön az öt kilométeres mezőnyben remekeltek.

Javában zajlik Stari Gradban a nyíltvízi úszók Európa-bajnoksága, amelynek első napján Rasovszky Kristóf és Mihályvári-Farkas Viktória is aranyérmet szerzett az olimpiai távnak számító 10 kilométeren. Ezek után a magyar szurkolók nagy reményekkel várhatták a csütörtöki öt kilométeres versenyeket is, nem is okoztak csalódást a versenyzők.Rasovszky Kristófék az öt kilométeres mezőnyben remekeltek | Fotók: Magyar Úszó Szövetség Facebook oldala

Az első napon Eb-aranyat szerző Mihályvári-Farkas a kevés pihenőidő ellenére sem vett vissza a tempóból a második napra. Egy nagyon jó iramú, megterhelő öt kilométeres verseny végén végül bravúrral sikerült második helyen beérnie, így a korábbi győzelméhez egy ezüstérmet is hozzátett.

Később a férfiaknál a címvédőként induló Betlehem Dávid ezúttal is a legjobbak közt volt, már a táv elején eltávolodva a mezőny nagy részétől. Remek teljesítménye idén ezüstérmet ért, közvetlenül mögötte, a harmadik helyen Rasovszky Kristóf ért célba, így mindkét magyar dobogóra állhatott.

Gyűlnek az érmek

Azt már most el lehet mondani, hogy ezen a kontinensbajnokságon történelmet írt a küldöttség, hiszen az első négy versenyszám után öt szerzett éremmel állnak, ilyen pedig még korábban sosem történt. Ezzel nem meglepő módon Magyarország vezeti az éremtáblázatot Olaszország és Franciaország előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?