Novák Eduárd: az első száz nap a reformról szólt, a cél a teljesítmény növelése

Miniszteri mandátumának első száz napjáról számolt be Novák Károly Eduárd, az ifjúság és sportminisztérium RMDSZ-es vezetője.

„Az első száz nap a reformról szólt a minisztériumban, akár az ifjúsági ügyekről, akár a sportról beszélünk. A cél világos: a teljesítmény növelése. Ehhez azonban szükségünk volt arra, hogy felmérjük, honnan indulunk, milyen lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy eljussunk oda, ahova szeretnénk” – nyilatkozta a tárcavezető.

A teljesítmény növelése csak a jelenlegi helyzet értékelésével, az intézmények szorosabb együttműködésével, egy alapos átvilágítással, felelős irányítással és menedzseléssel érhető el. „Ezekre az alapelvekre épül az Országos Sportfejlesztési Stratégia, amelyet év végéig fogunk kidolgozni, és amelynek három fontos célkitűzése van az elkövetkező 10 évre: Románia kerüljön be az első 10 ország közé, ami az olimpiai és paralimpiai eredményeket illeti, a jelenlegi 5 százalékról 30 százalékra növelni a sportolók arányát, a diákok minden nap mozogjanak az iskolában” – részletezte Novák.Novák Károly Eduárd | Fotó: rmdsz.ro

Az ifjúság területén megfogalmazott reformok közé tartozik az új munkahelyek teremtése. Éppen ezért a minisztérium egy olyan finanszírozási tervet dolgoz ki, amely azokat a tevékenységeket és kezdeményezéseket támogatja, amelyek felkészítik a fiatalokat az új munkahelyek betöltésére.

Novák Károly Eduárd miniszter legfontosabb tervei közé tartozik a szaktárca alárendelt struktúráinak, az edzőknek és a sportolóknak kitűzött tejlesítménycélok kidolgozása, a sportszövetségek finanszírozási módjának reformja, amely az eredményekre és célokra alapszik, a paralimpiai szövetségek áthelyezése a sportszövetségek alárendeltségébe, az edzők képzésének reformja, az iskolai keretek között szervezett mozgás és egészséges életmód népszerűsítése.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ugyanakkor tervei között szerepel egy online platform létrehozásával a sport digitalizásása, amely átláthatóságot és hatékonyságot teremt a román sport irányításához, a sportlétesítmények akadálymentesítése, valamint a minisztérium alá tartozó intézmények decentralizációja és átadása a helyi hatóságoknak, akik jobban ismerik a helyi igényeket és hatékonyabb finanszírozási mechanizmusokkal rendelkeznek.

„Az elmúlt száz nap, még ha leginkább az átvilágításról és a tervezésről szólt, úgy érzem sikerült eredményeket elérnünk néhány nagyon fontos ügyben: a labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti meccseire visszatérhetnek a nézők a lelátókra, a sportolók esetében elfogadják a koronavírus-gyorsteszteket, amely több mint tízszeresére csökkenti a kiadásokat, elindítottuk az első velodrom-pálya megépítését, és több intézmény decentralizációs folyamatát is” – ecsetelte az RMDSZ-es miniszter. Hozzátette, hogy az ifjúság területén egy olyan rendeletet dolgoztak ki, amely az ifjúsági táborok működési módját határozza meg a járványhelyzetben, elősegítve ezáltal a szervezők munkáját. Ugyanakkor újraindították az ifjúsági szervezetek pályázati rendszerét is.

Kapcsolódók

Kimaradt?