Női kézi-vb: Dánia a házigazda legyőzésével lett bronzérmes

Az északiak magabiztosan, hét góllal győzték le a spanyolokat.

A dánok a franciákkal szemben elbukott elődöntő után nagyon fogadkoztak, mindent megtesznek azért, hogy éremmel távozzanak a vb-ről. A tavalyi, hazai rendezésű Eb-ről nem őrizhettek kellemes emlékeket a bronzmeccsről, akkor a horvátok meglepték Anne Mette Hansenéket. Sandra Toft kisebb bokasérülést szenvedett az utolsó edzésen, mégis ott volt a dán kezdőben. Nem úgy a túloldalon Almudena Rodríguez, aki már a norvégok elleni találkozó első perceiben kiesett vállsérüléssel, a helyére Mireya Gonzélez került be a spanyol keretbe.

A spanyolok nyitott védekezése, elöl Alexandrina Barbosával több alkalommal fel tudta tartóztatni a dánokat, azonban a hazaiak támadásbeli pontatlanságaik miatt nem tudtak ebből nagyobb előnyt kovácsolni a meccs elején.

A korábban Érden és Siófokon is megforduló González jól szállt be jobbátlövőben, rögtön gólokkal jelentkezett, ezzel tapadtak az ibériaiak a kezdeti hátrány után fordító dánokra, majd emberelőnyben egy hármas sorozattal visszavették az előnyt. Úgy tűnt, a spanyolok tartanak Tofttól, sokszor túlhelyezték a labdákat, ez is közrejátszott abban, hogy hat percig nem találtak be. A dánok ezt kihasználva 14–10-re elmentek, a beálló Kaba Gassama törte meg a házigazda rossz sorozatát.

Ezzel együtt Dánia hárommal ment a szünetben (16–13), és a második félidő elején is produkált egy jó periódust, megduplázva az előnyét. A magyarokkal azonos Eb-selejtezős csoportban szereplő spanyolokat irányító José Ignacio Prades majdnem felrobbant a dühtől, nagyot csapott az időkérést jelző piros gombra. A dán fölény azonban a folytatásban is megmaradt, a spanyolok csak ritkán tudták megakadályozni ellenfelüket a gólszerzésben. A végére már csökkent a dánok figyelme a saját kapujuk előtt, de így is magabiztosan, hét góllal nyertek (35–28).

A mérkőzés legeredményesebb játékosai Hansen, Jörgensen és Carmen Martin voltak, 6-6 találattal. A dánok a 2013-as vb-bronz után szereztek újra érmet nagy tornán, a spanyoloknak a két évvel ezelőtti ezüst után most meg kellett elégedniük egy negyedik hellyel.

(Nyitókép: Facebook/Women's Handball WCh Spain 2021)

Kapcsolódók

Kimaradt?