Nem indulhat az Erste Ligában a Brassói Corona

A Brassó nem vesz részt a jégkorong Erste Liga 2021–2022-es idényében.

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) keddi tájékoztatása szerint az MJSZ elnöksége elsöprő többséggel elutasította a Corona által a határidők lejárta után benyújtott méltányossági kérelmet.

A liga július 24-én arról számolt be, hogy a legutóbbi szezon döntőse nem adott be érvényes nevezést a magyar szervezésű bajnokság 2021–22-es idényére. A klub az elmúlt hónapokban egyetlen határidőt sem tartott be, majd azok lejárta után méltányossági kérelmet nyújtott be az MJSZ elnökségéhez. Ezt a testület a keddi ülésén nem tudta elfogadni.

„A Corona csapata kérte, hogy nem szabályszerű nevezése dacára az MJSZ elnöksége engedélyezze részvételét a soron következő évadban – nyilatkozta Szőke Álmos ligaelnök. – Az MJSZ elnöksége megvizsgálta a kérelmet, az ügy összes előzményét, valamint az irányadó szabályokat, és ezek alapján úgy határozott: nem áll fenn olyan méltányolható körülmény, melynek alapján a szabályok betartása alól felmentést adhatna.”

A döntés nyomán az Erste Ligában 10 csapat (8 magyarországi és 2 erdélyi) indulhat: a DEAC, a Dunaújvárosi Acélbikák, a DVTK Jegesmedvék, az FTC-Telekom, a Gyergyói Hoki Klub, a Győri ETO HC, a MAC HKB Újbuda, Csíkszeredai Sportklub, a Titánok és az UTE. A 2021–2022-es idény sorsolását a közeljövőben bonyolítják le.

(Nyitókép forrása: Brassói Corona Facebook-oldal)

Kapcsolódók

Kimaradt?