Menesztette vezetőedzőjét a Sepsi OSK

A Sepsi OSK vezetése közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storck vezetőedzővel, jelentette be a klub csütörtökön.

A korábbi magyar szövetségi kapitány, a 61 éves német szakember tavaly november végén érkezett Sepsiszentgyörgyre és minden versenysorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen irányította a csapatot a kispadról. Ebben az időszakban az együttes tizenkétszer győzött, nyolcszor döntetlent játszott és tizenkétszer kikapott.

„Bernd Storcknak köszönjük a klubért tett erőfeszítéseit és pályafutásához további sok sikert kívánunk!” – írják a Facebook bejegyzésben.

Bernd Storck a magyar válogatottat 2015 júliusától 2017 októberéig irányította, majd azt követően Belgiumban (Mouscron, Cercle Brugge, Genk, Eupen, Kortrijk) és Szlovákiában (DAC Dunaszerdahely) dolgozott vezetőedzőként. Ugyanakkor, 2008 szeptembere és 2010 decembere között a kazah válogatott szövetségi kapitánya volt.

Mint megírtuk, az elmúlt napokban Varga Kevin és Kecskés Ákos szerződését is felbontotta a román labdarúgó-bajnokságban szereplő Sepsi OSK.

A két magyar válogatott labdarúgó három héttel ezelőtt megszegte az egyesület belső szabályzatát, ez pedig a teljesítményükre is kihatott. Ezért döntöttek úgy, hogy mindenki számára az az előnyös, ha máshol folytatják pályafutásukat, így közös megegyezéssel szerződést bontottak, részletezte Diószegi László klubtulajdonos.

A Sepsi OSK a legutóbbi hat fordulóban mindössze két pontot szerzett a román élvonalban, így nyolc mérkőzést követően a 12. helyen áll. A klubtulajdonos megjegyezte, az elmúlt két szezonban is volt hasonló negatív sorozata az együttesnek, s bízik abban, hogy ezúttal is sikerül ebből kilábalni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?