Varga Kevin után Kecskés Ákossal is szerződést bontott a Sepsi OSK

Varga Kevin után Kecskés Ákos szerződését is felbontotta a román labdarúgó-bajnokságban szereplő Sepsi OSK.

Diószegi László klubtulajdonos az M1 aktuális csatornának elmondta, mindkét játékos három héttel ezelőtt megszegte az egyesület belső szabályzatát, ez pedig a teljesítményükre is kihatott. Ezért döntöttek úgy, hogy mindenki számára az az előnyös, ha máshol folytatják pályafutásukat, így közös megegyezéssel szerződést bontottak, számol be az MTI.Archív fotó: Diószegi László Facebook oldalaDiószegi László hozzátette, vezetőedzőjükkel, a korábbi magyar szövetségi kapitány Bernd Storckkal is zajlanak az egyeztetések, döntés később várható. „Senki és semmi nincs a klub érdeke előtt!” – írta Facebook bejegyzésében a klubtulajdonos.

A Sepsi OSK a legutóbbi hat fordulóban mindössze két pontot szerzett a román élvonalban, így nyolc mérkőzést követően a 12. helyen áll.

A klubtulajdonos megjegyezte, az elmúlt két szezonban is volt hasonló negatív sorozata az együttesnek, s bízik abban, hogy ezúttal is sikerül ebből kilábalni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?