Lebontják, majd újjáépítik a Hungaroringet

A mogyoródi versenypályán gőzerővel folynak a munkálatok, elsősorban a boxutca mögötti, úgynevezett paddock terület átalakítása.

Jelenleg az építkezés második üteme zajlik, amely tavaly októberben kezdődött és szemmel láthatóan elképesztő nagyságú munkát jelent. A korszerűsítés időtartama alatt összesen 9000 ember dolgozik majd a Hungaroringen, és 57 ezer négyzetméternyi épület készül, 125 ezer köbméter földet mozgatnak meg, 34 300 méternyi vasbeton-szerkezetet építenek be, a munkálatokat pedig kilenc toronydaru segíti, mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Forma–1-es Magyar Nagydíj szerződéshosszabbításakor letárgyalt jogdíjkedvezmény mértékénél kevesebb pénzből valósul meg a Hungaroring 2026-ban lezáruló teljes körű felújítása, idézi a minisztert az MTI.Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd„Nagy eredménye a Hungaroring vezetésének, hogy 2023 nyarán sikerült öt évvel, egészen 2032-ig meghosszabbítani a szerződést a Forma-1 jogtulajdonosaival. Elvárás volt ugyanakkor, hogy a pályát teljes mértékben újítsuk fel, cserébe viszont az elmúlt évek során sikerült kialkudni egy kedvezőbb jogdíjat, így elmondható, hogy 2032-ig 107 milliárd forintot spórol a magyar állam, amely több mint amennyiből megvalósul a korszerűsítés" – ismertette Gulyás Gergely, aki elmondta, a tavaly áprilisi kormánydöntés után kiírt közbeszerzési eljárás keretében a legolcsóbb ajánlat nyert.

Hozzátette, hosszú ideje aktuális volt a magyar Forma-1-es pálya felújítása, és kiemelte, a Hungaroringnek az elmúlt évtizedek hazai sporttörténetében, sőt, a rendszerváltozás előtti években is nagy szerepe és jelentősége volt.

„Ma Monza mellett ez a másik olyan pálya, ahol 1986 óta megszakítás nélkül rendeznek Forma-1-es nagydíjat, és ez természetesen az idén, valamint jövőre is így lesz, 2026-ban pedig már a teljes mértékben megújult létesítmény ad majd otthont a Magyar Nagydíjnak" – jelentette ki Gulyás Gergely, aki úgy fogalmazott: a magyar államnak anyagi szempontból is megéri ez a befektetés, a Forma-1-es hétvége ugyanis a hazai turizmus számára is az egyik legnagyobb bevételt jelenti minden évben.Gyulay Zsolt, a Hungaoring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy 2015-ben kezdték „tervezgetni" a felújítást, és számos terv, valamint tárgyalás után tavaly jutottak el odáig, hogy a kormány jóváhagyta a létesítmény korszerűsítését.

„Az új jogtulajdonos, a Liberty Media érkezésével érzékeltük, hogy megváltoztak az igények és az egész Forma-1 körüli üzleti világ, manapság már négynapos fesztiválnak tekinthető egy ilyen versenyhétvége" – hangsúlyozta Gyulay Zsolt. Hozzátette, a paddock területének átalakítása és megnövelése miatt át kellett ütemezni az építkezés kezdetét, de a felújításnak ez a része az idei futamra már kész lesz.

„A paddock 3000 négyzetméterrel, nagyjából 8300 négyzetméteresre, a főépületnek az alapterülete pedig 31 017 négyzetméterre nő, a boxokat ugyanis szintén növelnünk kell, hogy megfeleljünk a Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA előírásainak. A legnagyobb próbatétel az idei és a jövő évi Magyar Nagydíj közötti időszak lesz, akkor kerül elbontásra és újjáépítésre a főépület, valamint a célegyenesben lévő Super Gold lelátó" – mondta az elnök-vezérigazgató, jelezve, havonta adnak jelentést és tájékoztatják a Liberty Mediát a felújítás állapotáról.

Gyulay Zsolt elmondta azt is, hogy a célegyenes felett átívelő gyalogos hidat el fogják bontani, helyette két alagút készül, egy a szakmai személyzet, egy pedig a nézők számára. Kialakítanak egy nagyjából 10 ezer négyzetméteres „közösségi teret" a főlelátó mögött, mert azt remélik, hogy a felújítás után a Hungaroring egy olyan látogatóközpont lesz, amely nagyon sok rendezvénynek lehet majd a házigazdája.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?