Konferencia Liga: Négygólos döntetlen Sepsiszentgyörgyön - hatalmasat küzdött az OSK

Tizenkét éves története egyik, ha nem a legfontosabb, találkozójára készült csütörtökön este a Sepsi OSK. A háromszéki együttes teljesítményére nehéz jelzőket találni. A „kiscsapat” kategóriát alighanem véglegesen maga mögött hagyó alakulat harmadik éve szerepel a nemzetközi kupában, miközben négy országos trófeát nyert. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Míg az első nemzetközi évben a Nagyszombat ellen az első körben búcsúztak a piros-fehérek, az elmúlt szezonban az Olimpija Ljubljana együttesét kiejtették, idén pedig a CSZKA Szófia kiütése után a kazah FK Aktobe is fejet hajtott. A norvégok elleni kétmeccses párharc tétje nem más, mint az UEFA Konferencia Liga csoportkörébe jutás. Ennek eléréséhez egy biztató hazai eredményre volt szükség. 

A körítés mindenesetre már valóban európai volt Sepsiszentgyörgyön. A Sepsi Aréna lenyűgöző létesítményének környéke bő két órával a csütörtöki találkozó előtt benépesült. Sorra érkeztek a családok, baráti társaságok. Erdély minden pontjáról érkeztek futballrajongók, de összefutottunk a délvidéki Temerinből érkezett szurkolóval is.

A lelátók szépen megteltek a kezdésre, mint elhangzott, a hivatalos nézőszám 7710 volt, amiből mintegy húszan szorítottak a vendégszektorban a norvég csapat sikeréért. A hangulat a Sepsi híveinek köszönhetően fantasztikus volt, amit fokozott a kezdés előtt Dolhai Attila is: a Jászai Mari-díjas magyar színész, musicalénekes, operetténekes, érdemes művész énekelte el a Nélküledet.

Nagy eső jött

A találkozó előtt jókora zivatar zúdult a pályára, így némileg felázott és csúszós talaj fogadta a feleket. Bátrak kezdett a Sepsi, az első percekben többször is jól jutottak el Haikin kapujáig. A norvégokat láthatóan megfogta az OSK letámadása, nem igazán tudtak kibontakozni a mérkőzés első periódusában. Ám a 19. percben mégis a sárga-feketék szerezték meg a vezetést, Moumbagna lőtte ki a jobb alsó sarkot (0–1). 

Az OSK nagy erőket mozgatott meg az egyenlítésért, ám az első félidőben nem jött össze. Annál inkább a második 45 perc elején! A 46. percben Marius Ștefănescut rántották le az első támadásnál a vendégek, a francia játékvezető a büntetőpontra mutatott. Alimi magabiztosan értékesítette a 11-est, kezdődhetett minden elölről (1–1). Bő húsz perccel a vége előtt újra a vendégeknél volt az előny. Berg kapott jó labdát, majd bántóan zavartalanul lőhetett a jobb alsó sarokba mintegy 18 méterről (1–2).

Nem lesz könnyű a visszavágó

Fáradni látszottak a hazaiak, ám érkeztek a cserék, köztük Varga Roland, aki ismét főszerepet vállalt. A 79. percben a vendégek tizenhatosának jobb oldalánál rántották le a magyar játékost. A megítélt 11-est Matei magabiztosan lőtte a hálóba (2–2). A gólszerzőt a büntető után sérülés miatt le kellett cserélni.

A lefújás előtti percekben Niczuly Roland két bravúros védésére is szükség volt a döntetlen megőrzéséhez, igaz, a túloldalon Haikin is bemutatott egy hatalmas hárítást a hosszabbítás perceiben. A Sepsi erejét jelzi, hogy két alkalommal is képes volt kiegyenlíteni az állást, ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk a háromszékieknek a jövő heti, norvégiai visszavágón.

UEFA Konferencia Liga, playoff, 1. mérkőzés
Sepsi OSK – FK Bodø/Glimt  2–2 (0–1)
Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna 7710 néző
Vezette: Ruddy Buquet, asszisztensek: Aurélien Drouet, Guillaume Debart (mindhárman franciák)
Gólszerzők: Isnik Alimi (47., büntetőből), Cosmin Matei (81., büntetőből), ill.  Faris Moumbagna (19.), Patrick Berg (69.)
Sárga lap: Marius Ștefănescu (23.)
Sepsi OSK: Niczuly Roland – Jonathan Rodrigez, Nicolae Păun (Adnan Aganovic, 76.), Gheorghe Ion (Varga Roland, 76.), Marius Ștefănescu, Denis Ciobotaru, Pavol Šafranko (Francisco Júnior, 84.), Andres Dumitrescu, Isnik Alimi (Cosmin Matei, 61., Mário Rondón, 84.), Mihai Bălașa, Branislav Niňaj Vezetőedző: Liviu Ciobotaru
FK Bodø/Glimt: Haikin – Wembangomo (Sjövold, 90+4.), Moe, Björtuft (M. Lode, 90+4.), Björkan – Grönbaek, P. Berg, Brunstad Fet (Saltnes, 65.) – Gulliksen (Sörli, 65.), Moumbagna (Espejord, 77.), Pellegrino. Vezetőedző: Kjetil Knutsen

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?