Kolozsvári CFR: nem csak az edzőt, a klub elnökét is kirúgták

A klub többségi tulajdonosa nagyon berágott amiért a csapat kizúgott az Európa-ligából is.

Hiába vezeti százszázalékos teljesítménnyel a román labdarúgó-bajnokságot a CFR, a kolozsvári klub többségi tulajdonosa, Ioan Varga menesztette Marius Șumudică vezetőedzőt, teljes stábját, valamint Marian Copilu klubelnököt is. A nyár elején kinevezett Sumudica a vártnál gyengébb európai kupaszereplésbe bukott bele. A román bajnok a Bajnokok Ligája selejtezőiben csak az idegenben szerzett gólok szabályának eltörlése miatt úszta meg a kiesést a boszniai Borac Banja Luka ellen, a Young Boysszal már nem bírt, az Európa-liga rájátszásában pedig oda-vissza kikapott a szerb Crvena Zvezdatól.

Az előző két idényben az El csoportkörében szereplő CFR így idén csak az Európa-konferencialiga főtáblájára jutott – ami a szezon előtt annyira minimális elvárás volt, hogy még prémium sem jár a futballistáknak.

A szerb bajnok elleni párharc ugyan már az első, belgrádi mérkőzésen (4–0 a Zvezda javára) eldőlt, Varga dühét azonban a hazai vereség váltotta ki, amelyen büntetőt is hibázott a kolozsvári csapat. Az erdélyi csapaton belüli feszültség szerb újságírók állítása, felvételei szerint a mérkőzés után öltözői verekedésbe torkollott.

A klub főrészvényese, Ioan Varga, aki az elmúlt négy évben látványosan kerülte a médiaszerepléseket, a meccs után a Digisport televízió élő adásában jelentette be a teljes szakmai stáb és az elnök menesztését, és közölte, hogy a 2018 és 2020 között három bajnoki címet nyerő, tavaly novemberben menesztett Dan Petrescut hozza vissza a kispadra.

Șumudică szerződését hivatalosan még nem bontották fel, Ioan Varga utasítására azonban sem ő, sem a játékosok nem léphettek be délelőtt a stadionba: a tulajdonos délutánra rendelt el új edzésidőpontot.

(Nyitókép: Facebook/CFR Cluj)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?