Kazahsztánban is kapott gól nélkül győztek Geréd Erikáék, bejutottak az Eb-selejtezők rájátszásába

A román női labdarúgó-válogatott ötből öt meccset megnyerve bebiztosította első helyét C divíziós osztályozócsoportjában.

Péntek délután számos Európa-bajnoki selejtezőt rendeznek, a román labdarúgó-válogatott a kazahok otthonában lépett pályára. Bár már az eddigi eredmények alapján is szinte biztosra vehető volt, hogy csoportjuk első helyén végeznek, ezen a meccsen még szükség volt a jó teljesítményre. Az erdélyi magyar kerettagok közül Geréd Erika és Gődér Brigitta kapott helyet a kezdőcsapatban, Herczeg Andrea és az először behívott Antal Anita csere volt.

Fotó: FRF

A román csapat már az első húsz percben megszerezte a vezetést Carp góljával, a folytatásban pedig a mérkőzést irányítva, háromra növelte az előnyét, megnyerve ezzel a meccset. Eddigi öt mérkőzésükön tizenhárom gólt lőve és egyet sem kapva biztosították be csoportelsőségüket és ezzel bejutottak a selejtező rájátszásába, ahol lehetőségük lesz kiharcolni az Eb-n való részvételt.

Kazahsztán–Románia 0–3 (0–2)

Gólszerzők: Cristina Carp (17.), Florentina Olar Spanu (40.), Olga Iordachiuși (60.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?