Katar 2022: csonka program a pótselejtezőkben az ukrajnai háború miatt

Fotó: FIFAAz ukrajnai háború miatt hat helyett csak négy mérkőzést rendeznek meg a katari labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek elődöntőiben csütörtökön.

A fegyveres konfliktus nyomán az orosz csapatot kizárták, így a lengyelek játék nélkül jutottak döntőbe, míg az ukránok halasztási kérelmét elfogadta a nemzetközi szövetség, és a skótok elleni párharcra júniusban kerül sor.

A lengyel csapat ellenfele a svéd-cseh mérkőzés győztese lesz, a vendégek számára nehézséget jelentett, hogy repülőgépük problémája miatt a tervezett kedd helyett csak szerdán utaznak a skandináv országba. Érdekesség, hogy ugyanez történt velük, amikor a tavaly nyári Európa-bajnokságon a budapesti nyolcaddöntőre tartottak. Akkor a meccsüket 2-0-ra megnyerték a hollandok ellen. A hazai svéd csapatban ismét szerephez juthat a 40 éves Zlatan Ibrahimovic, aki a 2018-as világbajnokságon és a 2020-as Eb-n nem vett részt, ugyanakkor a 2022-es vb selejtezőin négy meccsen játszott és két gólpasszt adott. Az AC Milan sokadik virágzását élő sztárja a válogatottban 2001 óta 120 alkalommal szerepelt és 62 gólt szerzett.

A skót-ukrán párharc elhalasztása ellenére az A ág másik elődöntőjét megrendezik, amelyen az osztrák együttes Wales vendége lesz. A hazaiak 1958-ban, a vendégek pedig 1998-ban szerepeltek legutóbb világbajnokságon.

A legizgalmasabbnak kétségtelenül a C ág küzdelmei ígérkeznek, mivel ezen szerepel az előző két Európa-bajnok, azaz az Eb-címvédő Olaszország és a 2016-ban győztes Portugália. Előbbinek elsőre - legalábbis papíron - könnyű dolga lesz, mivel Észak-Macedónia válogatottját látja vendégül Palermóban. Utóbbi viszont alaposan megszenvedhet a török csapattal. Amennyiben érvényesül a papírforma, akkor portugál-olasz párharc lesz a vb-részvételért.

Portugália sorozatban öt vb-re jutott ki, míg Olaszország mindössze három vb-n nem szerepelt, igaz, a legutóbbira éppen a pótselejtezőt elbukva nem jutott ki. Olyan mindössze háromszor fordult elő, hogy az Európa-bajnok nem játszott a vb-n: az 1976-ban győztes csehszlovákok, az 1992-ben aranyérmes dánok és a 2004-ben diadalmaskodó görögök nem kvalifikálták magukat a soron következő vb-re.

A pótselejtező B és C ágának döntőjét jövő kedden rendezik, míg az A fináléjára - a skót-ukrán meccs halasztása miatt - júniusban kerül sor.

Európai vb-pótselejtezők, elődöntő (csütörtök):
A ág:
Wales-Ausztria, Cardiff 21.45
Skócia-Ukrajna - júniusra halasztva
B ág:
Svédország-Csehország, Solna 21.45
Oroszország-Lengyelország - mérkőzés nélkül továbbjutott: Lengyelország
C ág:
Olaszország - Észak-Macedónia, Palermo 21.45
Portugália-Törökország, Porto 21.45

Kapcsolódók

Kimaradt?