banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Katar 2022: a trikolórok két lépést kell még megtegyenek a pótselejtezőig

Fotó: AgerpresBár korábban úgy nyilatkozott, hogy a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatának végén feláll a román labdarúgó-válogatott kispadjáról, szerda délben, az Izland elleni csütörtöki mérkőzés hivatalos sajtótájékoztatóján már nyitva hagyott magának egy kiskaput Mirel Rădoi. „A soron következő két mérkőzés után döntünk” – mondta a román szövetségi kapitány.

Még két forduló van hátra a 2022-es katari világbajnokság J-csoportjának selejtezősorozatából. Az első helyen továbbjutott Németország mögött három csapatnak – Románia, Örményország és Észak-Macedónia – is van még esélye elcsípni a pótselejtezőt jelentő 2. helyet. Erre legnagyobb esélye a Mirel Radoi által irányított trikolóroknak van, ugyanis amellett, hogy pontelőnnyel vágnak neki az utolsó két fordulónak az örményekkel és az északmacedónokkal szemben, a versenynaptár is mellettük szól. A román válogatott csütörtök este Izlandot fogadja Bukarestben, majd vasárnap Liechtenstein ellen zárja a sorozatot. A papírforma szerint mindkét összecsapáson a trikolórok számítanak esélyesebbnek.

"A játékosok tisztában vannak azzal, hogy egy nagy lehetőség kapujában állnak, egy olyan fegyvertényt hajthatnak végre, amiben a román labdarúgásnak rég nem volt része. Ezért nem hiszem, hogy motivációs gondok lesznek ezeken a találkozókon” – fogalmazott Mirel Radoi szövetségi kapitány.

A csütörtök esti, Izland elleni mérkőzést azért tartja „veszélyesnek”, mert a vendégeknek nincs semmi veszíteni valójuk. „Megpróbálnak majd több fiatalt is beépíteni a csapatba, akik meg akarják mutatni képességeiket, ez veszélyes lehet számunkra, de mindenre fel vagyunk készülve” – tette hozzá Radoi.

Mallba igen, stadionba nem?!

A szövetségi kapitány „beszólt” a hatóságoknak is, mint mondta értetlenül az előtt a döntés előtt, hogy a bevásárlóközpontokba beengedik az oltott embereket, de a sokkal tágasabb, nyílt téren levő stadionokban nem lehet nézők előtt rendezni mérkőzéseket. „Szerintem a legjobb oltási kampányfogás az lett volna, ha beengedjük az oltottakat a válogatott utolsó, létfontosságú mérkőzésére” – mondta Radoi.

Katar 2022, J-csoport, 9. forduló

  • Örményország-Észak-Macedónia
  • Románia-Izland (csütörtök, 21:45, ProTV)
  • Németország-Liechteinstein
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1. Németország 8 7 0 1 23-3 21
2. Románia 8 4 1 3 11-8 13
3. Észak-Macedónia 8 3 3 2 15-10 12
4. Örményország 8 3 3 2 8-11 12
5. Izland 8 2 2 4 11-15 8
6. Liechtenstein 8 0 1 7 2-23 1
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?