Hivatalos: a Manchester United szerződtette Cristiano Ronaldót

A Manchester United hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Juventustól az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, aki korábban, 2003 és 2009 között már szerepelt a keretben – adta hírül a Nemzeti Sport.

Mint írják, péntek reggel még úgy tűnt, hogy a Manchester Cityhez szerződhet a 36 éves portugál klasszis, de kiderült, hogy korábbi csapata is bejelentkezett érte, ezt követően pedig felgyorsultak az események.

A Premier League-címvédő City visszalépett az ügylettől, míg a Manchester United hivatalos ajánlatot tett a Juventus felé. A jelek szerint a felek pár óra alatt mindenben megállapodtak egymással, mert délután az Manchester United már a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a portugált.

Cristiano Ronaldo korábban, 2003 és 2009 között légióskodott Manchester „vörös” felén, ahonnan 94 millió euró ellenében távozott a Real Madridhoz. A brit csapatban 292 tétmeccsen lépett pályára, amelyeken 118 gólt lőtt és 69 gólpasszt adott. Háromszor lett Premier League-győztes, egy alkalommal pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte a klubbal. 2008-ban aranylabdás lett az Manchester United színeiben.

(Címlapkép: Cristiano Ronaldo/Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?