Férfi kézi: tökéletes hazai szereplésben bízik a Pick Szeged vezetőedzője

Fotó: pickhandball.huJuan Carlos Pastor vezetőedző azt reméli, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata minden hazai csoportmérkőzését megnyeri a Bajnokok Ligájában.

A klub hétfői sajtótájékoztatóján a spanyol szakember leszögezte, hogy az NB I-ben a címvédés, a BL-ben pedig az előrelépés a céljuk. A szegediek történetük során idén védték meg először bajnoki elsőségüket, a BL négyes döntőjébe viszont még soha nem tudtak bekerülni.

A felkészülési időszak első napján Pastor elmondta, kemény munka és sok edzés vár a csapatra, majd hozzátette, nagyon örülne, ha a következő idényben nem lenne olyan sok sérülés és betegség a keretben, mint az elmúlt két szezonban. „Nagyon jól fel kell készülnünk, mert a BL-ben mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelona otthonában kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk" - magyarázta.

A kilenc évvel ezelőtt érkezett vezetőedző - akinek a szerződése még egy plusz egy évre szól - kijelentette, nagyon nagy előny lenne, ha hazai pályán minden BL-csoportmeccsüket megnyernék, és idegenből is hoznának pontokat.

A bajnokságot 2018 óta háromszor, a Magyar Kupát egyszer megnyerő Pick Szeged cégvezetője, Kiss Bence rávilágított, hogy ez lesz az első olyan idényük, melyet új otthonukban, a Pick Arénában kezdenek, hiszen tavaly decemberben vehették birtokba a csarnokot. Mint mondta, a csapat és a szurkolók is belakták már az új otthont. Elárulta, hogy hétfőn felmérésekkel és tesztekkel kezdődött a felkészülési időszak, a hétvégén pedig Szlovéniába utaznak magaslati edzőtáborba. Az edzőmérkőzések sorát hazai környezetben a Balatonfüred és a Gyöngyös ellen kezdik, utána a  Nagyszentmiklóson vesznek részt egy tornán, végül Németországban Bundesliga-csapatokkal találkoznak.

A cégvezető közölte, hogy Luka Stepancic idén nyáron újabb Achilles-ín-tisztító műtéten esett át, jelenleg a rehabilitációját végzi. „Elég speciális sérülése van, több szakember próbálta már kezelni a világ több pontján, de eddig nem sikerült végérvényesen elmulasztani. Reméljük, minél hamarabb be tud kapcsolódni a labdás edzésekbe, van rá esély, hogy ősszel a pályán láthatjuk" - nyilatkozta a horvát jobbátlövőről. Stepancic 2019 nyarán érkezett Szegedre - a szerződése még két évre szól -, de a sérülése miatt nagyon kevés mérkőzésen tudott pályára lépni.

Marko Krivokapic másodedző elmondta, az eddigieknél is jobb játékot vár a csapattól, mert csak egy érkező - Szita Zoltán - és egy távozó - Nik Henigman - volt idén nyáron, tehát alig változott a játékoskeret.

Bánhidi Bence csapatkapitány közölte, a nyári szünetben is sokat dolgozott azért, hogy tökéletes állapotban térhessen vissza a felkészülés elejére. A válogatott beálló makacs deréksérülése miatt március eleje óta csak a bajnoki döntő két mérkőzésén lépett pályára. A Bajnokok Ligája-szereplés kapcsán megjegyezte, ha a csoportkörben jól szerepelnek, az egyenes kiesés szakaszban könnyebb ellenfelet kaphatnak.

Szita Zoltán úgy fogalmazott, nagyon motiváló, hogy egy bajnokcsapathoz jött, és olyan szintű csapatok ellen kézilabdázhat a BL-ben, mint például a Barcelona. „Azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, és minél több trófeát nyerjünk. Bízom benne, hogy képes leszek megugrani ezt a szintet” – nyilatkozta.

Kapcsolódók

Kimaradt?