Férfi kézi BL: nem jutott negyeddöntőbe a Pick Szeged

Fotó: MTIA Pick Szeged nem jutott negyeddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 36-35-re legyőzte ugyan a német Flensburgot a rájátszás első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 60-57-es összesítéssel elveszítette a párharcot.

 A németek múlt szerdán 25-21-re győztek az első mérkőzésen.

A Szeged nagyon rosszul kezdett, öt perc után már 0-3 volt az állás. Ezt követően tíz percig felváltva estek a gólok, ami a németek számára rendkívül kényelmes forgatókönyv volt, hiszen ekkor már megnyugtató előnyben játszhattak. A javuló védekezésükre alapozó házigazdák gyors ellenakciókkal 3-0-s sorozatot produkáltak, és egyenlítettek. Miután a Flensburg megint ellépett kettővel, Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért, a kapuba pedig Mirko Alilovic helyett Mikler Rolandot állította.

Támadásban jól teljesített a magyar bajnoki címvédő, ellenfele gyors ellencsapásait azonban nem tudta megfékezni. A szegediek a 27. percben vezettek először, viszont a szünetben ismét jobban álltak a vendégek, akik végig magabiztosan őrizték összesítésbeli előnyüket, mert néggyel kevesebb lövést rontottak, mint ellenfelük.

A második félidő elején a Szeged visszavette a vezetést, majd egy újabb hármas gólsorozat után a 43. percben már kettővel jobban állt a Flensburgnál. Rendkívül izgalmas hajrát ígért, hogy az 52. percben 33-30-ra ellépett a Pick, ám a folytatásban hat percig nem talált a hálóba, így nem volt esélye a továbbjutás kiharcolására.

A szegedieknél Sebastian Frimmel hat, Matej Gaber öt gólt szerzett, Bodó Richárd viszont 11 lövésből csupán hármat értékesített. A túloldalon Hampus Wanne kilenc, a mezőny legjobbjának megválasztott Jim Gottfridsson hét, Johannes Golla hat találatig jutott. A kapusok közül Mikler kilenc, Alilovic három, a vendégeknél Benjamin Buric 11 védéssel zárt.

A két csapat kilencedik egymás elleni mérkőzésén egy döntetlen és hat Flensburg-siker mellett másodszor győzött a Szeged.

Eredmények, a negyeddöntőbe jutásért, visszavágó:
Pick Szeged - Flensburg-Handewitt (német) 36-35, tj: a Flensburg 60-57-es összesítéssel
Telekom Veszprém-Vardar Szkopje (északmacedón) 31-31 (18-13), tj.: a Veszprém, 61-53-as összesítéssel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?