banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Fegyelmi eljárás indult Csipes Ferenc ellen, miután Kozák Danuta verbális molesztálással vádolta meg

Verbális molesztálással vádolta meg a magyar női kajak-kenu-sport mesteredzőjét a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta. Minden idők legeredményesebb magyarországi kajakosa csütörtöki Facebook-bejegyzésében közölte, hogy Csipes Ferenc munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedik, így a továbbiakban nem hajlandó vele együtt dolgozni. Kérte az ügy kivizsgálását is, aminek úgy a sportági szövetség, mint az edző klubja, a Budapest Honvéd teret engedett és közölték: a szakvezetőt felfüggesztették tisztségéből és fegyelmi eljárást indítottak ellene.

Facebook-bejegyzésében Kozák Danuta arról számolt be, hogy az edző „erősen befolyásolt állapotban” bement hozzá, mialatt gyúrták, és elkezdte őt „verbálisan molesztálni és sértegetni”. „Magát valószínűleg viccesnek találhatja, de igazából pont olyan mint egy aluljáróban egy sokadik lepukkant, suttyó alkesz” – fogalmazott az élsportoló, rámutatva, hogy még lehetősége sem volt elmennie onnan, hiszen épp meztelenül feküdt a gyúrópadon. „Védekezésképtelen pózban kell eltűrnöm a megaláztatásokat. Szerencsére ebben jó vagyok, a sportban megtanulsz kussolni is. Megtanítanak” – írta. Bevallása szerint felmerült benne, hogy feladja, de miért tenné „egy eltorzult személyiségű, évtizedek óta súlyos beteg” miatt.

Fotó: Kozák Danuta Facebook-oldala

„Két hét múlva válogató. Indulni fogok egyesben, párosban és négyesben is (az más kérdés, hogy ez után a poszt után ki fog mögém ülni vagy inkább állni). Reális vagyok 37 évesen, két év kihagyás után, két gyerekkel egyesben nem fogok nyerni. Ne is várja senki. De el tudok érni egy jó eredményt és tudom, hogy a jelenlegi magyar mezőnyben – és talán a nemzetköziben is – én vagyok a legjobb vezérevezős. Csipes Ferenc kb 3 hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is” – fogalmazott Kozák Danuta, utalva arra is, hogy Csipes Ferenc lánya, Csipes Tamara szintén a csapat tagja, nem mellesleg egy hajóba eveznek.

A magyar sportélet legeredményesebb olimpikonja úgy véli, az elmúlt két évben soha ilyen gyenge nem volt a női kajak szakág Magyarországon, de lenne két „nagyon rendben lévő csapathajójuk”.

Kozák Danuta Facebook-bejegyzését követően a Magyar Kajak-kenu Szövetség közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaztak, hogy a posztban megfogalmazott súlyos vádak azonnali alapos kivizsgálást tesznek indokolttá. Egyeztettek az edző klubjával, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel és sportfegyelmi eljárást indítottak Csipes Ferenc ellen, a kivizsgálás idejére pedig felfüggesztették a munkavégzés alól. „Kozák Danuta a magyar sportélet álló csillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amelyhez mi minden lehetséges támogatást megadunk számára” – közölték. A szövetség hozzátette azt is, hogy ahogyan eddig, úgy a továbbiakban is mindent elkövetnek, hogy sportolóik zavartalanul készülhessenek fel a közelgő olimpiai válogatóra, az Európa-bajnokságra, valamint a párizsi olimpiára.

Csipes Ferenc lánya, Csipes Tamara Kozák Danutával egy hajóban evez | Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség/Facebook

Gergely István, a Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke ugyancsak megerősítette, hogy fegyelmi eljárást kezdeményeztek, vezetőségük pedig elhatárolódik minden olyan atrocitástól, amely emberei, etikai, erkölcsi érdekeket sért, és a lehető legszigorúbb büntetést alkalmazza bárkivel szemben, nem mérlegelve azt, hogy milyen szakmai vagy sportolói múlttal rendelkezik, mely sportágban tevékenykedik. „Egyesületünk számára jelen helyzetben is kiemelkedően fontos feladat, hogy a párizsi olimpiára utazó női kajakválogatott egységes és felkészült legyen” – olvasható a klub közösségi oldalán kiadott állásfoglalás.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a honvédelmi minisztérium sportért felelős államtitkársága közös közleményükben megdöbbenésüknek adtak hangot, mivel az érintett sportoló ez ügyben korábban nem fordult hozzájuk. Leszögezték ugyanakkor, hogy elítélik a megfélemlítésnek minden formáját és eltökéltek abban, hogy a sportban és a sportért dolgozók számára egyaránt biztonságos körülményeket kell teremteni. „Az ajtók mindenki előtt nyitva állnak, aki bármilyen ügyben segítséget kér vagy panaszt kíván tenni” – fogalmaztak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?