Tokió 2020: Kopasz Bálint szállította a harmadik magyar aranyat

Fotó: MTIMindhárom éremből szereztek egy-egy színűt a magyar kajak-kenusok kedden a tokiói nyári olimpián: a kajak egyesek 1000 méteres távján kettős magyar siker született, Kopasz Bálint fölényes győzelmet aratott, Varga Ádám hajója pedig pár századdal beúszott a második helyre. A K-2 500 méteres versenyében a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó harmadikként csapott célba.

Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett. Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták. A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték. 

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Kopasz Bálint 15 év munkáját tette az aranyérembe

Kopasz Bálint akár még három nyári játékokon is részt venne, míg kajakos társa, a versenyszámban mögötte ezüstérmes Varga Ádám a célba érkezést követően először el sem hitte, hogy kettős győzelmet arattak a döntőben. A 24 éves friss olimpiai bajnok az eredményhirdetés után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt. „Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna” - mondta Kopasz, aki úgy fogalmazott, a győzelem „óriási öröm és felemelő érzés” a számára. „Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt” – emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott. „Nagy köszönet jár nekik, nagyon kitettek magukért, mindent megadtak és biztosítottak ahhoz, hogy ez az eredmény ma megszülethessen" - nyilatkozta Kopasz.

Az újdonsült olimpiai bajnok azt mondta, Európa- és világbajnokként a mostanra elért sikereknél többet már nem is akar, de folytatni akarja a kajakozást és úgy érzi, nyári játékokon még akár háromszor is elindulhat pályafutása során. „Későn érő típus vagyok, a szervezetem még most is képes a fejlődésre, igaz, ezt 15-16 évesen, amikor sokan lehagytak még nem igazán értettem. Mostanra viszont már a fájdalomtűrő képességemet is ki tudtam tolni, már nem mondják, hogy női lapáttal evezek és gyenge a kondícióm ehhez a sportághoz” – jelentette ki. Hozzátette, öt évvel ezelőtt Rióban még sem mentálisan, sem pedig fizikálisan nem volt ahhoz elég érett, hogy döntőbe jusson, vagy érmet nyerjen.

Varga ezüstérméről azt mondta, örül, hogy nemzetenként ketten indulhattak a versenyszámban, és nagyon felemelő érzés, hogy "egyszerre két ilyen szép magyar siker született".

A 21 esztendős Varga elárulta, a finálés futam előtt már nagyjából eltervezte, hogy mit és hogyan fog csinálni, ezt gyakorolta is, ugyanakkor az elrontott rajt egy kicsit megzavarta. „Lehet, hogy az én első startom is rossz volt, de engem nem figyelmeztettek. Végig nagyon jó csatát vívtunk, a hajrában éreztem, hogy meglehet az érem" - nyilatkozta a kajakos, aki úgy fogalmazott, ha az olimpia előtt valaki azt mondja neki, hogy bronzérmet nyer, már azt is elfogadta volna. „Az ezüst még fényesebben csillog, főleg a kettős magyar siker miatt" - tette hozzá, és úgy vélte, Kopaszt most biztosan senki nem tudta volna legyőzni, még akkor sem, ha másképp versenyeznek. „A célban úgy éreztem, hogy egy kicsit a német előtt értem be, felnéztem a kijelzőre és elkezdtem ordítani, de aztán abbahagytam, mert arra gondoltam, hogy ez nem lehet a miénk, ez biztosan az előző futam eredménye" - elevenítette fel Varga, jelezve, hogy először nem is hitte el, amit látott.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett. Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Eredmény, férfi K-1
1. Kopasz Bálint (Magyarország) 3:20.643 p
2. Varga Ádám (Magyarország) 3:22.431
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:22.478

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. A keddi döntőt a K-1 200 méter után aratott diadalát követően második aranyát szerző új-zélandi Lisa Carrington és társa, Caitlin Regal nyerte a lengyel Karolina Naja és Anna Pulawska előtt.

Az új-zélandiak szinte kilőttek a rajtból, ötven méter után már fél hajós előnyre tettek szert, s ezt csak növelték a táv hátralévő részében. Egyik magyar páros sem kezdett igazán jól, de Kozákék féltávnál már a harmadik helyen haladtak, Csipesék hetedikként lapátoltak az ellenőrző pontnál. A hajrához közeledve látszott, hogy Carringtonékat ezúttal nem lehet beérni - végül egy hajóhosszal előbb értek a célba, mint a riválisok -, mögöttük azonban nagy csata alakult ki az érmekért. A lengyelek bírták a végét is, a friss Európa-bajnok Kozák és a szolnoki Bodonyi pedig a harmadik helyen ért be, közvetlenül a táv második felében javító honvédos duó, Csipes és Medveczky előtt.

A Ferencváros ötszörös ötkarikás bajnoka, a 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

Ez a tokiói magyar küldöttség kilencedik dobogós helye, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 3 bronz.

Eredmény:
női K-2 500 m
1. Lisa Carrinton, Caitlin Regal (Új-Zéland) 1:35.785
2. Karolina Naja, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:36.753
3.  Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (Magyarország) 1:36.867
4. Csipes Tamara, Medveczky Erika (Magyarország) 1:37.114

Bodonyi Dóra: van még javítási lehetőségünk

Bodonyi Dóra kissé csalódottan értékelt azt követően, hogy Kozák Danutával bronzérmet szereztek a kajak kettesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián. „Nyilván nyerni szerettünk volna, ugyanúgy, ahogy mindenki más” – mondta a szolnokiak 27 éves versenyzője, aki első olimpiáján szerepel. „Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak" - mondta Bodonyi Dóra.

„Sajnos most ez ennyi volt, de szerencsére van még javítási lehetőségünk. Dana egyesben és négyesben is vízre száll még, én pedig a négyes tagjaként. Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni” – tette hozzá az ötszörös világbajnok kajakos.

Hüttner Csaba: Kopasz példakép lehet mindenki számára, Varga ezüstje felér az arannyal

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elégedetten és kicsit elérzékenyülve értékelte az első napi olimpiai döntőket, amelyekben egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a versenyzői.

A világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kopasz Bálint mostantól már az aktuális olimpiai bajnoki cím védője is, miután nagyszerű versenyzéssel nyerte meg a kajak egyesek 1000 méteres versenyét honfitársa, Varga Ádám előtt. „Amit Bálint ma produkált, az az utóbbi négy év munkájának gyümölcse. Ő az, aki ezt a legjobban megérdemelte. Mindent megtett azért, hogy ma itt olimpiai bajnok legyen és mindent beáldozott. Ha nem az ő nyakába akasztották volna ezt az aranyérmet, akkor rossz helyre került volna. Egy olyan sportember, aki példakép lehet mindenki számára" - fogalmazott az MTI-nek Hüttner Csaba, aki elárulta, egy korábbi ígéretét most igyekszik beváltani: - "Bálintnak tavaly a dél-afrikai edzőtáborban megtetszett egy gyémánt, és akkor én azt mondtam neki, hogy azt meg fogjuk neki venni, úgyhogy ezt teljesíteni fogom, ha eljutok még egyszer oda".

„Ádám pedig élete első olimpiáján olyan fantasztikus teljesítményt nyújtott, ami azt hiszem, felér egy aranyéremmel. A befutó óta minden fél percben megkönnyezem, hogy mind a két versenyzőnk a dobogóra állt, és hogy Hesz Misa után 53 évvel ismét győztünk ebben a számban" - folytatta a szakember.

A női kajak kettesek fináléjáról elmondta, hogy egyik magyar egységnek "sem kenyere" a hátszeles pálya, az evezési stílusuknak ez nem a legideálisabb. „Az új-zélandi párosra számítottam, de a nyolcas pályán becsúszó lengyelekre őszintén szólva nem. A második és harmadik helyezés talán reálisabb lett volna, de ez egy olimpia, valami bejön, valami pedig nem" - mondta Hüttner Csaba.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?