Európa-liga: az AS Roma nyert az elődöntőben, a Juventus csak döntetlent játszott hazai pályán

A Juventusnak nagy nehezen, a hosszabbítás perceiben sikerült pontot mentenie a Sevilla ellen.

A Xabi Alonso irányítása alatt óriási javulást mutató Bayer Leverkusen José Mourinho Romájához látogatott az Európa-liga elődöntőjének első meccsén. A Nemzeti Sport beszámolója szerint a németek már az 1. percben előnyhöz juthattak volna, ha Andrich 12 méterről kicsit jobban céloz. A meccs elején a Bayer volt aktívabb, de az első negyedóra végén a Roma is veszélyeztetett – Pellegrini ívelt középre, Ibanez közeli fejesét óriási bravúrral ütötte oldalra Hradecky, majd rárajtolt a labdára Cristante, de már nem tudta begyötörni éles szögből. Az első félidő második felében egyik csapat sem alakított ki komolyabb helyzetet, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.Fotó: Facebook/AS Roma

Egészen a 63. percig kellett várni a vezető gólra – Abraham bűvölte a labdát a kapunak háttal a Leverkusen tizenhatosán belül, lefordult a védőjéről, lövésénél Hradecky óriásit védett, a kipattanó éppen Edoardo Bove elé került, s a 20 éves játékos 11 méterről a bal alsó sarokba lőtt. Mourinho együttese a hátralévő szűk fél órában átadta a területet a Leverkusennek, de a németek nem tudták feltörni az olaszok védekezését – a Roma egygólos előnyből várhatja a visszavágót.

A másik elődöntőben a Juventus és a Sevilla csapott össze Torinóban. A találkozó elején Locatelli, Kosztics és Vlahovics is veszélyeztetett, ám a hazaiak képtelenek voltak eltalálni a Sevilla kapuját. A spanyolok ezt a 26. percben meg is büntették: Ocampos futott el a jobb szélen, majd az alapvonal közeléből középre passzolt, Gil átlépte a labdát, s az érkező Jusszef en-Nesziri 12 méterről, jobbal a kapu közepébe lőtt. Az első félidő hajrájában megduplázhatta volna előnyét a vendégcsapat, Rakitic léc alá tartó lövésénél nagyot védett Szczesny.

A hazaiaknál a második félidőre beállt Iling-Junior és Chiesa is, azonban nem a támadóbb szellemű futballisták mentették meg a Juventust – az utolsó pillanatokban, a 97. percben a Bonuccit váltó Federico Gatti bal oldali szögletet követően fejjel egyenlített, így döntetlenről folytathatják a felek jövő héten Sevillában.

A visszavágókra május 18-án kerül majd sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?