Emlékezetes év áll a Székelyföldi Jégkorong Akadémia mögött

Eseményekben és eredményekben gazdag évet tudhat maga mögött a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, amely idén ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját.

A koronavírus-járvány okozta korlátozások és programváltozások ellenére bővelkedett eseményekben a Székelyföldi Jégkorong Akadémia 2021-es éve. Az intézmény honlapján foglalta össze az év legfontosabb történéseit.

Jól kezdődött az esztendő, februárban Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy után újabb sátortetős műjégpályát adtak át a Marosvásárhely szomszédságában fekvő Marosszentgyörgyön is. A sikeres beruházásnak köszönhetően egy újabb nagy vonzáskörzettel rendelkező város, illetve hokiműhely kapott saját otthont. Alig néhány héttel a megnyitását követően már 200 gyerek tanult korcsolyázni, és körülbelül 110-en a jégkorong ábécéjét is kezdték elsajátítani.Fotó: SZJA

A koronavírus járvány miatt megritkult versenyzési alkalmakat ellensúlyozták a Karcfalván merendezett Tavasz Kupával, ahol minden alközpont csapatai pályára léphettek U6-tól egészen az U14-es korosztályig. Akadt olyan hétvége a Tavasz Kupa keretében, amikor mintegy 700 gyerek fordult meg a jégpályán.

Újra nemzetközi meccseken szurkolhatott a közönség a csíkkarcfalvi műjégpályán a II. EUHL Sekler Cupon az Európai Egyetemi Jégkorong Liga égisze alatt. A tornán a Sapi mellett a HC Uniza Zilina, az UK Praha és az EUHL Select vett rész.

Bővült a szakmai stáb is. Farkas Tamás személyében egy olyan kapusedzőt csábítottak Székelyföldre, aki több jelentős magyarországi hokiműhelyben is eredményesen dolgozott. Ezenkívül a korosztályos válogatottaknál tevékenykedett, majd a felnőtt nemzeti csapat kapusainak felkészítését kapta feladatául.

A nyár folyamán újabb jégkorongcsapat alakult Székelyföldön. A Háromszéki Ágyúsok gárdája elsősorban hazai játékosokra építve kezdte meg a versenyzést, bemutatkozó mérkőzésükön az együttes keretében 10 olyan játékos is helyet kapott, akik korábban megfordultak a Sapientia kötelékében.

Idén augusztusban már második tematikus mezét mutatta be az egyetemista csapat, a Sapientia U23. Első évben fenyőfák megjelenítésével az élő környezetünk iránti felelősségre igyekeztek felhívni a figyelmet. Másodszor a gyerekek bántalmazása ellen álltak ki. „Mivel a játékosok felszerelése egyfajta reklámfelületként működik, ezért nagyszerű lehetőséget biztosít arra is, hogy jó ügyekre, társadalmi problémákra irányítsuk a figyelmet” – fogalmaztak ezzel kapcsolatosan.

Mindezen túl bővültek a metodikai központ szolgáltatásai és megnyílt az SZJA sporttudományi laboratóriuma. Novemberben egy egészen új, a térségben egyedülálló szolgáltatást sikerült elindítani Csíkkarcfalván. Az orvosi és metodikai központban berendezett sporttudományi labor komoly szakmai szintlépést jelent a Székelyföldi Jégkorong Akadémia és a térség sportélete számára. A Székelyföldön egyedülálló létesítmény célja, hogy tudományos segítséget nyújtson a sportolók felkészüléséhez. Profik, amatőrök, de akár egészen kezdők számára is olyan pontos adatokkal tudnak szolgálni, amelyek hozzájárulnak, hogy az elvégzett edzés összhangban legyen az aktuális állapottal, és valódi eredményt hozzon.

Felépült a sportkollégium épülete, a berendezést leszámítva elkészült a létesítmény. „A következő év nagy kihívása az lesz, hogy az új intézmény optimális körülmények között megkezdhesse működését, és megszervezzük falai között az elitképzést” – zárult az akadémia összefoglalója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?