Egymillió eurós bevétele volt a Național Arénának; több nagyvárosban még mindig a stadionépítésre várnak

Közel egymillió eurós bevétele volt 2023-ban a bukaresti Național Arénának. Eközben több nagyvárosban még új stadion építésére várnak. A Dinamo és a temesváriak új arénája már zöld jelzést kapott, Konstancán viszont késlekednek és a nagyváradi stadionépítési projekt is stagnál.

Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala

Közel egymillió eurós bevételt termelt 2023-ban a bukaresti Național Aréna – jelentette be Nicușor Dan. A főpolgármester tájékoztatása alapján a futballmeccsek mellett 39 egyéb esemény, illetve Depeche Mode és Guns N’Roses koncerteket szerveztek ott. Facebook-bejegyzésében azt is közölte, hogy jövőre két nagykoncert és a romániai labdarúgás aranygenerációjának gálameccse már be van tervezve az aréna műsorrendjébe, arról viszont nem beszélt, hogy mekkora kiadással járt idén a stadion üzemeltetése. Azt tudjuk, hogy 2022-ben szinten egymillió euró körül volt a stadion bevétele, a fenntartására viszont közel 3,5 millió eurót költöttek.

A Național Arénát, mint ismeretes, Románia futballválogatottja mellett elsősorban az FCSB használta idén, ugyanakkor több meccsét a Dinamo is ott játszotta, illetve játssza. A Ștefan cel Mare úti együttes saját stadionjának építése még engedélyeztetési szakaszban van. Pár napja hagyták jóvá a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit, amely alapján 854,5 millió lejbe kerül majd a kivitelezése. A majdani 25 ezer férőhelyes lelátójú arénában futball és rögbimeccseket is rendeznek majd. A létesítményben lesz egy 80 férőhelyes szálló, két parkoló, egy kiállítóterem, egy 200 férőhelyes amfiteátrum, étkező és edzőterem is.

Ugyanakkor hagyták jóvá a temesvári stadion újjáépítésének a gazdasági mutatóit is. Ez 30 ezer férőhelyes lesz és közel 840 millió lejbe kerül majd. Előrébb tartanak viszont a vajdahunyadi stadionnal: a Vajdahunyadi Corvinul klub elnöke alapján a 10 ezer férőhelyes arénájukra már kiírták a közbeszerzési eljárást, győztest január 21-én hirdetnek. A szerződés megkötését követően a tervezési szakaszba lép a beruházás, ezért reményei szerint jövő ősszel nekifognak a tulajdonképpeni építésnek. A kivitelezésre három és fél évet szánnak. Azt még nem tudni, hogy a jelenleg Liga 2-ben szereplő együttes addig hol fogja megszervezni a hazai mérkőzéseit.

A temesvári stadion látványterve | Fotó: CNI

Késlekedik eközben a konstancai Gheorghe Hagi stadion újjáépítése. Miután a korábbi arénát már lebontották, az Országos Befektetési Vállalat (CNI) tájékoztatása alapján az építkezést nem tudták elkezdeni a kormány költségvetéscsökkentő sürgősségi rendelte miatt. A tartalékalapból ugyan novemberben kaptak pénzt bizonyos beruházásokhoz, de nem ehhez a stadionhoz, annak költségeit a közérdekű építkezési alap különböző alprogramjaival összhangban révén finanszírozzák. Vergil Chițac, Konstanca polgármestere az Europa FM-nek azt mondta, hogy reményei szerint jövő év elején aláírhatják a szerződést a kivitelezővel, de már legalább féléves csúszásban vannak a munkálatok elkezdésével.

Nagyvárad új futballarénájának az építése is stagnál, Florin Birta polgármester legutóbb még abban bízott, hogy jövő év tavaszára meglehet az a kormányhatározat, amely alapján nekiláthatnak a kivitelezésnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?