Török kivitelezője lett a Nagyszeben–Fogaras autópálya második szakaszának is

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kedden kihirdette a Nagyszeben-Fogaras közötti autópálya második szakaszának megtervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalás győztesét – jelentette be a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.

A szállításügyi miniszter tájékoztatása alapján az 1,54 milliárd lej értékű szerződést a sztráda első, harmadik és negyedik szakaszát is kivitelező török vállalat nyerte el.

Fotó: Sorin Grindeanu Facebook-oldala

A 19,92 kilométeres, a Szeben megyei Felek (Avrig) városhoz tartozó Mirsa (Mârşa) település és Alsóárpás (Arpaşu de Jos) közötti szakasz megtervezésére 12 hónap, a munkálatok elvégzésére 36 hónap áll a cég rendelkezésére. A szerződést az esetleges óvások benyújtására megszabott határidő lejárta után írják alá – írta Grindeanu a Facebook-oldalán.

Közlése szerint eddig aláírták már a szerződést a Nagyszeben-Fogaras autópálya harmadik (17,61 kilométeres) és negyedik (21,86 kilométeres) szakaszának kivitelezésére, és folyamatban van a szerződés aláírása az első (14,25 kilométeres) szakasz megépítésére is.

Cristian Pistol, a CNAIR vezérigazgatója alapján a második sztrádaszakaszra kiírt versenytárgyalást a Makyol Insaat Sanayi Turizm VE Ticaret AS török vállalat nyerte, így a 68,04 kilométeres Nagyszeben-Fogaras autópályát teljes egészében ugyanaz a vállalat építi meg.

A sztráda második szakaszán 21 hidat és 4 völgyhidat kell építeni a projekt szerint.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?