Kifakadt a miniszter: totojáznak az óvások elbírálásával

Vonja felelősségre a beruházások késleltetőit, kérte szerdán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter Marcel Ciolacu miniszterelnököt, utalva arra, hogy az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) egy évig halasztgatta az A7-es sztráda 3. szakaszával kapcsolatos döntést.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a CNSC halogatásai miatt a Ploieşti-et Buzăuval összekötő moldvai autópálya 3-as (Pietroasele-Buzău) szakaszára egy év késéssel írták alá a kivitelezési szerződést.

Grindeanu szerint a kérdéses sztrádaszakasz kivitelezésére kiírt versenytárgyalás nyertesét már tavaly ilyenkor kihirdette a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), de a szerződés aláírását késleltette a „CNSC-s urak" magatartása, akiknek több mint egy évre volt szükségük ahhoz, hogy ugyanarra a döntésre jussanak, mint egy évvel korábban a CNAIR.

Sorin Grindean és Marcel Ciolacu | Fotó: Sorin Grindeanu Facebook oldala

Veszítettünk egy évet. Én nem félek kijelenteni, hogy ez az év olyan urak miatt veszett el, akik még csak nem is felelnek ezért” – fogalmazott a miniszter.

Grindeanu emiatt arra kérte az említett sztrádaszakasz kivitelezési szerződésének aláírásán jelen levő Marcel Ciolacu kormányfőt, hogy keressen megoldást azoknak a felelősségre vonására, akik különböző okokból indokolatlanul késleltetik a beruházások végrehajtásával kapcsolatos eljárásokat.

A CNSC egy olyan testület, amelyben bizonyos urak vagy hölgyek határoznak eurómilliárdok fölött, és megengedik maguknak, hogy egy éves várakozás után döntsenek, ráadásul ugyanúgy, ahogyan mi döntöttünk egy évvel korábban. Ki felel ezért az elveszített évért?” – méltatlankodott a miniszter.

Látványterv CNAIR

A szerdán aláírt szerződés értéke meghaladja a 218 millió eurót, a kivitelezendő sztrádaszakasz hossza 13,9 kilométer. A szerződés 8 híd és felüljáró építését írja elő, utóbbiak között van egy 1260 méter hosszú, technikailag kihívást jelentő létesítmény. A munkálatok kivitelezésére 20 hónap áll a vállalat rendelkezésére.

A sztrádaszakasz kivitelezésére kiírt versenytárgyalást egy török cégtársulás nyerte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?