Egyik céljukat sem érték el, ezért jöhet a nagytakarítás a Rapidnál

Betelt a pohár a Rapidnál, miután a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában eddig egyetlen mérkőzést sem tudtak megnyerni a többségi tulajdonos Dan Șucu közölte: az idény lezárását követően átszervezés lesz a klubnál, nem csak a játékosok, hanem a menedzserek is hanyagok voltak, nem az elvártak szerint teljesítettek.

Közleményében kiábrándítónak nevezte, hogy miközben beruházások terén jelentősen többet költöttek az idei szezonban, kitűzött céljaik közül semmit sem sikerült elérniük. „Számomra egyértelmű, hogy a kiértékelések jóval elmaradnak attól a szinttől, amit én megszoktam, a menedzserek nem képviselték szigorúan a klub érdekeit” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy miközben gazdasági téren nincsenek problémák, sportszakmai szempontból igen. Megjegyezte, hogy Bogdan Lobonț edzőként nem fog tudni csodát tenni az utolsó három forduló során, de a játékosok hozzáállása számítani fog az egyéni elbíráláskor, a szerződésük időtartama nem jelent biztosítékot a folytatáshoz. „Vannak ígéretes fiataljaink, akik alig várják, hogy lehetőséget kapjanak bizonyítani” – figyelmeztetett.

Dan Șucu fegyelmet akar | Fotó: FC Rapid

De nem csak a játékosokra fog odafigyelni, hanem az elkövetkező három hét során a teljes szakmai vezetést átszervezi majd, hogy felelősségteljes menedzserek készítsék elő a következő idényt. „Úgy gondoltam, hogy a rapidizmus nagy hasznára válik a klubnak. A szenvedéllyel, az elhivatottsággal, az elszántsággal asszimiláltam. Ezért is zavar, hogy vannak kollegák, akik a rapidizmust személyes előnyszerzésre használják, hogy ne kelljen betartsák a fegyelmet, a belső rendszabályokat, és hogy társaiknál kevésbé kellejen igyekezniük” – mondta Șucu, aki szerint csakis olyan csapatok nyerhetnek bajnokságot, amelyek fegyelmezettek, a döntéseket végrehajtják és „nem kommentálnak”.

Egyértelmű tehát, hogy a klub többségi tulajdonosát nem csak a pályán látottak zavarják, a kisebbségi tulajdonos Victor Angelescu szerint most tudta például meg azt, hogy Cristiano Bergodi edző idejében nem használták azt a technológiát, amivel a játékosok erőnléti mutatóit lehet pontosan mérni, ugyanakkor a Gsp.ro forrásai szerint túl fejetlenség volt a játékosok esetleges szankcionálása terén is.

Mire lehet számítani?

Az már kiderült, hogy a klub sportigazgatóját Sorin Boiangiut már korábban menesztették, a Gsp.ro pedig úgy tudja, hogy az edigi játékossmegfigyelő Daniel Sandut léptetik elő a tisztségre. Arra is számítani lehet, hogy Daniel Niculae távozni fog a klubelnöki tisztségéből. Șucu már utalt arra, hogy elégedetlen az egykori játékossal, akinek a helyzetén nyilván nem segít, hogy még bűnvádi eljárás is zajlik ellene az ultrák pirotechnikai ügye kapcsán.

Fotó: Craiovai Universitatea/Facebook

Ennek megfelelően a sajtó már a lehetséges utódját keresi, és természetesen, mint egykori Rapid játékos Dani Coman neve is felmerült. Őt nem csak kiváló szakembernek tartják, nemrég mondott le a Hermannstadt klubelnöki tisztségértől, így szabadon „leigazolható”. Persze őt már „összeboronálták” a Petrolullal és a Kolozsvári CFR-rel is, és amikor a Rapid–Sepsi OSK meccs végén kérdezték azt mondta, hogy ha felajánlanák neki az állást, és Daniel Niculaénak távoznia kellene, akkor nem fogadná el, bármennyire is szereti a Rapidot.

Vezetőedzőként Bogdan Lobonț megbizatása a szezon végéig szól, de azt még nem tudni, hogy kivel folytattják nyártól. Dan Șucu a héten találkozott Marius Șumudicăval, de egyelőre semmilyen konkrétumot nem jelentettek be egy esetleges szerződéskötésről.

Mélyrepülésből építkezés?

Hogy mennyire sikerül rendezni a sorokat a nagy múltú bukaresti „vasutascsapatnál” arra csak a jövő ad majd választ, azt viszont tény, hogy a szezon egyik legnagyobb mélyrepülését produkálták az eredmények tekintetében. Emlékezetes, hogy az alapszakasz végén a bajnoki címre esélyesek között tartották számon, különösen miután az utolsó fordulóban 4-0-ra verte hazai pályán a FCSB-t. A playoff-kudarc – az eddigi hét forduló alatt mindössze egy pontot szereztek – „hidegzuhany” volt sokak számára, az elmúlt fordulóban pedig már a szurkolók türelme is megfogyatkozni látszott.

A Rapid legközelebb vasárnap 21.30 órakor a Kolozsvári CFR vendége lesz a SuperLiga 8. fordulójában. Ugyanebben az etapban pénteken 20 órától Konstancai Farul–Sepsi OSK meccs lesz, majd hétfőn 21 órától a már bajnok FCSB játszik a Craiovai Universitatea vendégeként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?