Egy éves kihagyás után játszik újra Roger Federer

Roger Federer korábbi világelső teniszező a március 8-án kezdődő dohai tornán tér vissza.

"Egy kisebb tornán szeretnék visszatérni, ahol kevesebb figyelem összpontosul rám és kevesebb a stressz" – nyilatkozta a hússzoros Grand Slam-tornagyőztes svájci játékos.

Federer nem játszott tétmérkőzést azóta, hogy tavaly januárban kikapott Novak Djokovictól az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjében. Októberben még úgy nyilatkozott, hogy fájdalommentesen tréningezik, és Melbourne-ben tervezi a visszatérését, ám december végén bejelentette, hogy mégsem indul a februárra halasztott Australian Openen.

A svájci közmédiának (SRF) adott interjúban úgy fogalmazott, túlságosan korai lett volna visszatérnie a jövő héten kezdődő melbourne-i Grand Slam-tornán, de még mindig éhes a sikerre, ezért nagyon készül a wimbledoni tornára, az amerikai nyílt bajnokságra és a tokiói olimpiára.

"Újra nagy győzelmeket szeretnék ünnepelni, és kész vagyok megtenni a hosszú, nehéz utat ennek érdekében. Továbbra is imádok teniszezni, ezért az elmúlt hónapokban sok energiát fektettem a rehabilitációba" - mondta a 39 éves Federer.

(Címlapfotó: Roger Federer Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?