Eb-selejtezők: Döntetlennel zárt Románia a fehéroroszok ellen

Mindössze egy pontot gyűjtött Románia labdarúgó-válogatottja Budapesten, a Fehérorszország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, de Edward Iordănescu szövetségi kapitány szerint játékosai hozzáállására és erőkifejtésére nem lehet panasz a gól nélküli döntetlennel zárult kedd esti találkozó kapcsán.

Fotó: frf.ro/Răzvan Păsărică

„Legyünk objektívak és mondjuk ki, hogy a mérkőzést minden szempontból mi uraltuk. Voltak helyzeteink, és ha határozottabbak, ötletesebbek lettünk volna, akkor most bizonyosan másképp beszélnénk” – fogalmazott a csütörtök esti meccset követően a DigiSport-nak.

Egy újabb „ha” viszont nem változtat azon a tényen, hogy a fehéroroszok elleni győzelem nélkül mindössze két pont Románia előnye Izraellel szemben az I csoport összetettjének második helyén, mindez ráadásul úgy, hogy az izraeliek eggyel kevesebb meccset játszottak eddig, miután a Svájc elleni találkozójukat elhalasztották.

Emlékezetes, hogy a fehérorosz sportsajtó szerint Edi Iordănescu azért panaszkodott a csütörtök esti – nézők nélkül rendezett – összecsapásnak otthont adó Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének állapotára a meccs előtt, hogy egy esetleges vereség esetén legyen mentsége. A pálya állapota valóban nem mutatott jól, de nem ez volt, ami a döntetlenhez vezetett. A fehéroroszok igazából nem veszélyeztettek, labdabirtoklásban tényleg elvitathatatlan a „trikolórok” fölénye, csakhogy pontosságban, szervezettségben és hatékonyságban a 0-0-s végeredmény tükrözi a látottakat.

„Voltam mérkőzéseink, amikor sokkal kevesebb helyzetünk volt, de megnyertük. Most sok helyzetünk volt, de sajnos hiányzott a gól. Úgy tűnt, mintha túlzottan is szerettük volna, de rossz megoldásokat választottunk. Az ellenfél időnként két vonalban védekezett, megpróbálta hatástalanítani az általunk diktált nyomást. Minden egyes cserénk a támadójáték erősítését szolgálta, épp azért, hogy tiszta fejjel játsszunk az ellenfél kapuja előtt” – mondta Iordănescu.

Ugyanebben az I csoportban csütörtök este Koszovó 3-0-ra nyert Andorra vendégeként, ezért hét forduló után az összetettben Svájc (6 mérkőzés/14 pont), Románia (7/13), Izrael (6/11), Koszovó (7/7), Fehéroroszország (7/5), Andorra (7/2) a sorrend. Románia legközelebb vasárnap 21.45 órától Andorra válogatottját fogadja, zárt kapus meccsen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?