banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Legyőzte Fehéroroszországot, eddig százszázalékos Románia az Eb-selejtezőkön

Románia labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte kedd este hazai pályán Fehéroroszország együttesét az Európa-bajnoki csoportselejtezők második fordulójában. A találkozón a román ultrák politikai jellegű molinókat feszítettek ki, előkerült egy Nagy-Románia térkép is, miközben a lelátókon Magyarország ellenes rigmusokat skandáltak. A xenofób megnyilvánulások mellett a craiovai és az FCSB ultrái között alakult ki konfliktus, de a rendfenntartók még időben megfékezték őket.

Fotó: frf.ro

Két forduló után Románia hat ponttal a második helyen áll. Hat pontja van az első helyen a hatosban főesélyes Svájcnak is, amelyik kedd este Izrael ellen nyert hazai környezetben 3-0-ra. A Koszovó–Andorra összecsapás kisebb meglepetésre 1-1-el zárult.

Ez a kedd esti győzelem fontos volt az Edward Iordănescu szövetségi kapitány által edzett romániai válogatottnak, megtörténhet ugyanakkor az is, hogy Románia selejtezős csoportjából Fehéroroszországot kizárják. Az ARD német közszolgálati csatorna úgy tudja, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) április 4-re tervezet vezetőtanácsi ülésén tárgyalják meg az ügyet, miután száz európai parlamenti képviselő kérte az Ukrajna elleni háború során Oroszországot támogató fehéroroszok szankcionálását. Oroszország labdarúgó-válogatottját, mint ismeretes, már tavaly kizárták a selejtezősorozatból, és a német belügyminiszter, Nancy Faeser pedig már akkor Fehérország kizárásáért lobbizott az UEFA-nál. Ismeretes, hogy a jövő évi kontinensviadalnak Németország ad otthont.

Fehéroroszország a soron következő, júniusi fordulóban Izraelt fogadná, míg Románia Koszovó vendégeként folytatja az I csoportban. Idegenben játszik azt követően Svájc ellen is a piros-sárga-kék együttes, hazai pályán majd csak szeptemberben, Izrael ellen lép pályára az Eb-selejtezők során. Addig azonban szankciókra is számíthat, az európai szövetség fegyelmi bizottsága ugyanis eljárást indított a Román Labdarúgó-szövetség ellen amiért az Andorra elleni – 2-0-ra megnyert idegenbeli – meccs alkalmával az ultrák összeverekedtek a lelátókon. Skandáltak különben magyarellenes, xenofób rigmusokat is a szombat esti találkozón, de a Gsp.ro értesülései szerint az eljárás csak a pirotechnikai eszközök használata és a verekedés miatt zajlik. Az még nem tudni, hogy az ultrák kedd esti megnyilvánulásaival foglalkozik-e majd az UEFA.

A játéknap meglepetését különben az A csoportban jegyezték, ahol Spanyolország 2-0-ra kikapott Skócia vendégeként, de ugyanebben a csoportban Norvégia mindössze 1-1-es döntetlent ért el Grúzia otthonában. A D csoportban a Törökország–Horvátország meccs 0-2-re, a Wales–Lettország találkozó pedig 1-0-al zárult

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?