Eb-selejtezők – A Nemzetek Ligája alapján kialakultak a kalapok

A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására. Az már múlt pénteken a németek legyőzésével eldőlt, hogy Magyarország a legerősebb kalapban szerepel.

Németország házigazdaként nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A küzdelem hét ötcsapatos és három hatcsapatos csoportban zajlik majd, így – a Nemzetek Ligájában kialakult sorrend alapján – hat kalapba kerültek az együttesek. A magyar a legerősebbe kapott besorolást, mivel a sorozat élvonalát jelentő A divízióban csoportmásodikként zárt, összességében pedig nyolcadik helyen végzett.

Fotó: MTI

Ennek köszönhetően Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai az Eb-selejtezőkön nem kerülhetnek össze a címvédő olaszokkal sem, akiktől mindkétszer kikaptak a Nemzetek Ligájában. Szintén az első kalapban szerepel és így nem lehet a magyar csapat ellenfele Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Dánia, Portugália, Belgium, Svájc és Lengyelország.

A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra, Németország pedig rendezőként automatikusan résztvevő. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a pótselejtezőkön, melyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

Az A, B és C divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.

Az Eb-selejtezők sorolását Frankfurtban rendezik jövő vasárnap délben.

Az Eb-selejtező sorsolásának kalapjai:

  1. kalap: Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország, Svájc, Lengyelország;
  2. kalap: Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország;
  3. kalap: Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország;
  4. kalap: Georgia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia;
  5. kalap: Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Fehéroroszország, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta;
  6. kalap: Andorra, San Marino, Liechtenstein.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?