EXKLUZÍV - Varga Csaba: „A hazai tájak nagyon-nagyon hiányoztak, amikor a csúcson voltam”

A 8126 méteres Nanga Parbat megmászásával Varga Csaba nagyváradi alpinista immár hat nyolcezres hegycsúcsot hódított meg. Ezzel a legsikeresebb aktív magyar alpinistának számít. Legutóbbi expedíciója után pénteken délután érkezett haza. Miután leszállt a repülőgéppel a budapesti Liszt Ferencz Nemzetközi Repülőtéren, telefonon sikerült elérnünk a nagyváradi hegymászót. INTERJÚ. 

– Először is gratulálni szeretnék a Maszol olvasóinak nevében is a fenomenális teljesítményedhez. Hogy érzed magad egészségileg?

– Fáradtan, nemrég érkeztem meg Budapestre. Ez a hét folyamatos rohanás volt. Lefele a hegyről, különböző városok, repülőterek. De ezen kívül jól vagyok, minden rendben van.

Fotó: MTI

– Pontosan egy hónappal ezelőtt kezdődött el ez a kaland számodra, az akklimatizációkkal. Most, hogy már ismét itthon vagy a sikeres csúcstámadás után, milyen gondolatok keringenek a fejedben?

– Hát, hogy pihenjem ki magam egy kicsit, egy kicsit relaxáljak, és lényegében jövő héten már próbáljak vissza-akklimatizálódni a munka és az építési tervek világába. Hogy ott folytassam, ahol abbahagytam. Nagyjából ezek vannak bennem.

– A családdal mikor találkozol?

– Már találkoztam velük, kijöttek értem a repülőtérre.

- Amikor elindultál a Nanga Parbat meghódítására, már tudtuk, hogy mi történt Suhajda Szilárddal, hogy ott maradt a Mount Everesten. Te jól ismerted őt, másztál is vele. Ez mennyire zavarta össze az itthon töltött utolsó napjaidat? Mennyire érintett meg?

– Semennyire, megpróbáltam nem gondolni erre. Mikor hallottam, hogy mi történt, akkor egy kicsit szomorú voltam, meg úgy elgondolkoztam a dolgokon, de azután próbáltam csak az expedícióra koncentrálni.

– A Nanga Parbatra, a „csak” 8126 méteres csúcsra... Mit kell tudnunk a magassága mellett erről a hegyről?

– A hegy kimagaslása, mármint a szintkülönbség az alaptábor és a csúcs között körülbelül 4000 méter. Nagyon mélyen van a völgy, ezért ez egy nagyon nehéz és technikai szempontból is elég sok kihívást magában rejtő csúcs.

Tovább nehezíti a dolgot, hogy a Nanga Parbat nagyon meredek. Emiatt a csúcsnap, a csúcstámadás napja nagyon hosszú. Vannak különböző függőleges sziklarészek, amiket ki kell mászni.

A pakisztáni Himalája hegycsoportban, Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8126 méteres magasságával a világ 9. legmagasabb hegycsúcsa. Először egy osztrák hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. Első nőként a francia Lilliane Barrard férjével, Maurice Barrard-ral 1984-ben hódította meg.
A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999. július 18-án (mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos). 2013. július 19-én a csúcsra az erdélyi magyar Török Zsolt vezette romániai expedíció is felért.

Szerintem technikailag nehezebb, mint a Mount Everest, csak nem annyira magas a csúcs. Viszont a szintkülönbség az alaptábor és a csúcs között talán a legnagyobb a Himalájában. A hegynek két oldala van, a Rupal és a Diamir. A Rupalnál 3800 méteren, a Diamirnál 4200 méteren van az alaptábor, 4000 métert kell mászni a csúcsig.

– Itt is akkora tülekedés van, mint az Everesten?

– Nincs. Sokkal kevesebben vannak, csak az Everesten vannak olyan sokan.

– Nincs annyira hájpolva, mint a Everest…

– Hát nincs, meg ugyebár az Everest a legmagasabb hegy a világon, ezért mindenki azt próbálja megmászni. Ez igaz itthoni vonatkozásban is, nagyon sokan próbálkoznak minden évben a Moldoveanu-csúccsal (2544 méterével Románia legmagasabb csúcsa – szerk. megj.), pedig vannak annál nehezebb, de mondjuk, tíz méterrel alacsonyabb csúcsok is a Fogarasi-havasokban. De mivel az a legmagasabb, akkor mindenki azt próbálja megmászni. Ilyenek az emberek.

– Voltak-e rajtad kívül más „tiszta”, segítőket és pótlólagos oxigént nem használó mászók?

– Voltak mások is, persze. Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem.

– Hogyan döntöd el az akklimatizáció során, hogy mikor meddig mászol, hogy az inkább segítse, ne pedig akadályozza a későbbi csúcstámadást?

- A tapasztalat alapján, meg annak alapján, hogy hogyan érzem magam. De nyilván mindig kell minimum egy-két éjszakát tölteni a hármas táborban, 6000-6200 méter körül ahhoz, hogy legyen csúcsesélyed.

– Belénk állítottad a frászt, amikor egy hétig nem hallottunk rólad. Ilyenkor mi történik a hegyen? Miért van ez?

– Nem volt ilyen. A csapatommal végig tartottam a kapcsolatot, csak az egyik, több naposra nyúlt akklimatizációs kör alkalmával olyan magasan voltam, ahol nem volt internet. Nem tudtam képeket és beszámolókat küldeni haza, de üzeneteket az otthoniakkal tudtam váltani a műholdas telefonon keresztül.

– A megérzéseidre és tapasztalatodra, vagy inkább a műszerek mérésére hagyatkozol, amikor eldöntöd, hogy mikor indulsz el és meddig mész egy adott napon?

– Mindig kitűzök egy célt, tudom, hogy most el kell menjek az egyes, a kettes vagy a hármas táborig. Ha jól érzem magam, akkor még magasabbra. Így áll ez össze. Emellett vannak olyan kütyük nálam, amit segítenek, például egy kis eszköz, amin – előfizetéses alapon – időjárás-előrejelzéseket kaptam. Ezek nagyjából működnek, meg hát eléggé fontosak. Kivéve, mikor nem, de nagyjából rendben vannak. Indulás előtt minden ilyen adatot begyűjtök, hogy ne érjen meglepetés.

Meg aztán az is segít, hogy mások mit csinálnak az alaptáborban. Mindenkinek vannak információik az időjárással kapcsolatban, a hóviszonyokkal kapcsolatban. Minél jobban felkészülök információ szempontjából is, és csak azután indulok el egy-egy akklimatizációs körre.

– Csaba, láttuk a csúcsvideódat, nagyon megható volt, ahogy levegőért kapkodva üzentél a Kárpát-medence minden magyarjának. Nagyon sok zászló került elő a hátizsákból. Tudnál egy kicsit mesélni ezek fontosságáról?

– Igen, nekem a motivációmat, hogy miért mászok magas hegyeket, nyolcezreseket, több minden jelenti. A sportteljesítmény mellett legalább ugyanannyira fontos, hogy képviseljem a Kárpát-medencei magyarságot. Nagyon sok barátom van a Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Székelyföldön, őket akarom ezekkel a mászásokkal arra ösztönözni, hogy maradjanak meg magyarnak a szülőföldjükön, ne asszimilálódjanak.

Nálam volt a Nagyvárad feliratú magyar zászló, amit 2009 óta mindig magammal viszek. Most volt nálam egy székely zászló is, amit madéfalviá jó barátom adott. Nagyon szeretem Székelyföldet, elég sokat járok arra, most ők is velem voltak a Nanga Parbaton. Emellett volt három szponzori zászlóm is, a Hazajáró, az Ulysses és a Bihari Túrák.

– A lefele út is legalább annyira fontos, mint a felfele, hiszen ott fent nem lehet élni. Mennyit vesz ki az emberből, belőled a visszaút? Tehát, hogy mennyi erőt kell tartsál arra, hogy le is érjél a hegyről?

– Minél többet, annál jobb. Nagyon nehéz a lefele út is. Főleg azért, mert olyankor már az ember úgy áll hozzá, hogy na, sikerült, már nagy baj nem lehet. Viszont, ha úgy vesszük, a csúcson még csak az útnak a felénél vagy. Statisztikailag lefele történik a legtöbb baleset, mert már nagyon fáradt a mászó. Én is nagyon későn, már éjjel értem vissza az alaptáborba; ahogy voltam bezuhantam a sátorba és elaludtam.

– Csaba, most mi vár rád itthon, vissza a szürke hétköznapokba?

– Már nagyon vártam a szürke hétköznapokat, és kimondottan jól fognak esni. Igen, végülis ez vár.

– Te vagy a legsikeresebb aktív magyar hegymászó. Ez téged inkább nyomaszt, vagy felemel, jó érzéssel tölt el?

– A legsikeresebb magyar hegymászó... Ez nagyon furcsán hangzik. Inkább mondjuk azt, hogy nekem van a legtöbb nyolcezresem.

– S ezzel kapcsolatban milyen gondolatok fogalmazódnak meg benned?

– Örülök neki, hogy így alakult. De egyébként Erőss Zsolt is erdélyi volt, és akkor neki volt a legtöbb. Valahogy így van megírva, az erdélyi magyarok jók a hegymászásban.

– Ez egy nagyon jó végszó, de azért még van egy kérdésem, mi a következő terved?

– Nem is tudom, az az igazság, hogy nincsenek ilyen irányú terveim. Nagyon nehezen tudom elszakítani magam, hogy ennyi időt elvegyek a munkától, a családtól, meg a különböző tervektől, hogy ilyen expedíciókon részt vegyek. Ennek ellenére minden évben sikerült eljutnom egy-egy ilyen expedícióra. Nem tudom, meddig tudom még így csinálni, de most egyelőre semmilyen tervem nincs, ez az igazság. Lehet egy révi mászás, vagy egy bihari túra a Bihari-hegységben, a Pádison vagy talán az Egyes-kő. Ki tudja, valami laza, egyszerű, baráti.

– Értem. Értem.

– Ezek a hazai tájak nagyon-nagyon hiányoztak, amikor a csúcson voltam.

A nagyváradi alpinista a ma élő legtöbb, 8000 méternél magasabb hegycsúcsot meghódító magyar hegymászó. Ezzel a sikerrel már hat nyolcezrest - Gasherbrum II (8035 méter); 2014, Broad Peak (8051 méter); 2017, Manaszlu (8163 méter); 2019, Gasherbrum I (8080 méter); 2021, Dhaulagiri (8167 méter); 2023, Nanga Parbat (8125 méter) -  győzött le pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?