Varga Csaba feljutott a Nanga Parbat csúcsára
A nagyváradi mászónak ez már a hatodik 8000-es csúcssikere. Varga Csaba helyi idő szerint 15 órakor (romániai 13 óra) körül ért fel a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára, 8126 méterre, adja hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mint írják, jelenleg a 3-as tábor felé ereszkedik. „Ne feledjük, a csúcs még csak félút, továbbra is küldjük az erőt és imádkozzunk a biztonságos ereszkedésért! Büszkák vagyunk Rád! Kitartást Csaba!” – olvasható a bejegyzésben.
A ma élő legsikeresebb magyar expedíciós mászó eredménye felkerült a „Magyarok 8000-es csúcsok" adatbázisba és felvezetésre került a „2023-as magyar expedíciók" oldalra is.
Mint ismert, már 2016 nyarán megkísérelte a csúcs megmászását, akkor mintegy 6000 méterig jutott. A néhai Erőss Zsolt 1999-es sikere után ő lett a Nanga Parbat második magyar megmászója.
Varga Csaba június 6-án elindult, hogy megmássza a világ kilencedik legmagasabb, 8125 méteres hegycsúcsát. A hegymászó kettős céllal indult a csúcsra: egyrészt a Nagyvárad feliratú magyar nemzeti zászló meglobogtatásával a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását hirdeti, másrészt a világ hetedik és Magyarország első turista szervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumáról kíván megemlékezni.
A Varga Csaba – Nanga Parbat 2023 – MKE 150 expedícióról a Hazajáró Facebook-oldalán adnak hírt.
CSAK SAJÁT