FRISSÍTVE: Carlos Sainz Jr. lett a befutó Melbourne-ben
A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság vasárnapi Ausztrál Nagydíját. A 29 esztendős pilóta pályafutása harmadik futamgyőzelmét ünnepelte, Melbourne-ben pedig most elősör sikerült dobogóra állnia.
Sainz mögött másodikként csapattársa, a monacói Charles Leclerc lett a második, míg a harmadik helyen a McLaren brit versenyzője, Lando Norris végzett – számolt be az MTI.
A futam érdekessége, hogy a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a futamot, amelyen az élről rajtolhatott el. Sorozatban kilenc futamgyőzelem és zsinórban 43 pontszerző helyezés után esett ki Forma–1-es viadalról, legutóbb, 2022-ben éppen Melbourne-ben kényszerült kiállni.
A hétszeres vébégyőztes Lewis Hamilton sem tudta befejezni a viadalt, a britnek motorhiba miatt kellett feladnia a versenyt. Csapattársa, George Russell később baleset szenvedett, ezért a Mercedes pont nélkül zárta az Ausztrál Nagydíjat.
Futamgyőzelméért Sainz Jr. 25, a második helyezett Leclerc 19, a harmadik helyezett Norris pedig 15 pontot kapott. Mögöttük sorrendben Oscar Piastri (McLaren), a háromhelyes rajtbüntetés miatt hatodikként rajtoló Sergio Pérez (Red Bull), Fernando Alonso (Aston Martin), Lance Stroll (Aston Martin), Cunoda Juki (RB), Nico Hülkenberg (Haas) és Karl Magnussen (Haas) végeztek pontszerző helyen.
Három forduló után az összetett élén Verstappen 51 pontnál tart, Leclercnek 47, Péreznek 46, Sainznak pedig 40 pontja van. A vb két hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.
Fernando Alonso has been demoted to P8 after being given a 20-second penalty for the late-race incident involving George Russell.
— Formula 1 (@F1) March 24, 2024
He has also been handed three penalty points.#F1 #AusGP pic.twitter.com/gmKniEFACq
FRISSÍTÉS: A lefújást követően Alonso 20 másodpercces időbüntetést kapitt Russel balesete kapcsán, így a hatodik helyről a nyolcadikra csúszott vissza, tehát Cunoda Juki mögött zárta hivatalosan a versenyt és még három büntetőpontot is felszámoltak neki.
CSAK SAJÁT