Hibrid versennyel csatlakozik Madrid a Forma–1-hez

Forma–1-es futamot rendeznek 2026-től Madridban – jelentették be kedden az autós gyorsasági-világbajnokság szervezői.

Fotó: IFEMA

A spanyol fővárosban egy félig utcai, félig épített pályán halad majd a „száguldó cirkusz” mezőnye. Összesen húsz kanyart terveznek, és nagyjából 1 perc 32 másodperces köridőkkel számolnak az IFEMA központ köré kialakítandó pályán. A madridiak tíz évre szóló szerződést írtak alá, így 2026 és 2036 között versenyeznek majd ott.

Spanyolországban hagyománya van a Forma–1-es versenyeknek. Voltak futamok például a Madridhoz közeli Jarama pályán vagy épp Jerezben, de 1991 óta rendszeresen a Barcelona melletti Circuit de Catalunya pálya fogadja a mezőnyt. A Forma–1 hivatalos honlapján Stefano Domenicali, a verseny ügyvezető-elnöke azt mondta, hogy a katalóniai viadalra nézve nem jelent fenyegetést a majdani a madridi futam. „Az, hogy most Madridban vagyunk, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Barcelona a jövőben is a versenynaptárban maradjon. Várjuk ezzel kapcsolatban a tárgyalásokat, hogy meghosszabbítsuk az együttműködésünket” – mondta.

Idén június 21. és 23. között lesz a Spanyol Nagydíj. A 2024-es világbajnokságot a február végi, bahreini teszteléseket követően a Bahrein Nagydíj nyitja meg március 2-án, az idény pedig december 8-ig fog tartani, amikor is az Abu-Dzabi Nagydíjat rendezik. A Magyar Nagydíj, mint ismeretes, július 21-én lesz a mogyoródi pályán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?