Max Verstappen, a rekorddöntő: egy páratlan diadal 22 felvonásban

A háromszoros világbajnok új rekordot állított fel az egy szezon alatt megnyert nagydíjak számát, a megszerzett pontszámot és a második helyezettel szembeni pontelőny tekintetében is.

Ha egyetlen szóban kellene leírnunk a Forma-1 2023 idényét, akkor egyértelmű, hogy csakis az lehetne: Verstappen. A repülő hollandi egészen elképesztő szezont produkált, s bár szeptember 30-án még csak a 27-ik évébe lépett, vitathatatlan, hogy személyében minden idők egyik legnagyobb pilótáját tisztelhetjük.  Az idei szezont leuralta Max Verstappen | Fotó: Facebook/Max Verstappen

Az autosport.com szakportál az autósport királykategóriája legjobbjainak rangsorában a harmadik helyre tette Max Verstappent, annak alapján, hogy eddigi pályafutása során 54 futamgyőzelmet aratott, melynél többel csak Lewis Hamilton (103) és Michael Schumacher (91) büszkélkedhet. Ugyanakkor egyáltalán nem mellékes körülmény, hogy Schumacher 19 idény alatt hozta ezeket össze, Hamilton pedig idén a 17-ik évadot töltötte az F1 színpadán, míg az aktuális világbajnok 2015-ben debütált, a 2023-as tehát még csak a kilencedik szezonja volt.

Verstappen mindössze 17 éves és 166 napos volt, amikor a Toro Rosso versenyzőjeként élete első futamán elindult, s egy évre rá, 18 évesen, 7 hónaposan és 15 naposan könyvelhette el első Grand Prix győzelmét. A második legfiatalabb győztes, Sebastian Vettel közel két és fél évvel volt idősebb, amikor első alkalommal a dobogó tetejére állt, Hamilton pedig szinte néggyel.

Max Verstappen a hetedik idényében ülhetett fel első ízben a F1 trónjára, immár a Red Bull istálló tagjaként. Az a tény is sokatmondó, hogy a holland 26 évesen már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát. Hamilton ennyi idősen még csak álmodozhatott a triplázásról, egy világbajnoki címmel büszkélkedhetett, s 30 éves korára jött össze a harmadik. 26 évesen Schumacher kétszeres világbajnok volt, azonban a harmadik címére 31 éves koráig kellett várnia. Hármójuk közül a brit volt az, aki legfiatalabban, 23 évesen vb elsőséget szerzett, Verstappennek ez csak 24 éves korában sikerült.

A világbajnoki címek számát tekintve Verstappen máris a Forma 1 olyan legendáival van egy szinten, mint Niki Lauda, Ayrton Senna, Nelson Piquet, Jackie Stewart és Jack Brabham. Négyszeres  világbajnok kettő van, Alain Prost és Sebastian Vettel, a hőskor gigásza, Juan Manuel Fangio ötször zárta élen az évet, míg Hamilton és Schumacher hét-hét alkalommal lett a F1 királya.

A hatékonyság tekintetében Verstappen hatodik a világbajnokok örökranglistáján. Az élen Juan Manuel Fangio áll, aki a 47,06 százalékát megnyerte a futamoknak, melyeken elindult, míg a második a tragikus véget ért kétszeres világbajnok Alberto Ascari 40,63 százalékkal. Ascari esetében ehhez a fantasztikus teljesítményhez csupán 13 futamgyőzelemre volt szükség, az 50-es években ugyanis egy idény nyolc –kilenc versenyből állt.

A hatékonysági rangsorban a skót Jim Clark a harmadik, 34,72 százalékos mutatóval, ami azt jelenti, hogy minden harmadik futamán diadalmaskodott. Verstappennek jó esélye van rá, hogy jövőre a közvetlenül előtte álló Hamiltont és Schumachert is megelőzze, kiknek győzelmi együtthatója 31,02, illetve 29,64 százalék. Utóbbitól már csak 0,45 százalékponttal van lemaradva.

Példátlan dominancia

Max Verstappen 2023-as teljesítménye olyan szintű, hogy nehéz jelzőket találni rá, példa nélküli a Forma 1 történetében. A holland versenyző az idei 22 nagydíjból 19-et megnyert, vagyis a versenyek 86 százalékán diadalmaskodott. Ehhez foghatót még senki sem produkált a F1 korábbi 72 éve során, még a legnagyobbak sem.A Red Bull megállithatatlan volt | Fotó: Facebook/Max Verstappen

Korábban Ascari és Schumacher tudta leginkább dominálni a mezőnyt, előbbi 1952-ben 8 futamból 6-ot nyert meg, míg utóbbi 2004-ben 18-ból 13-at. Hamilton számára a 2014-es idény jelentette a csúcsot, amikor 19-ből 11 versenyen futott be elsőként, Vettelnél 19-ből 13, míg Fangio esetében 9-ből 6 volt a maximum.

Az 1982-es világbajnoknak, Keke Rosbergnek elég volt egyetlen versenyt megnyernie a 16-ból, a futamgyőzelmek számát tekintve öt konkurense is megelőzte.

Azt, hogy az isteni Max mennyire kiemelkedett a mezőnyből, nem is az egyéni ranglista mutatja, hanem a konstruktőrök rangsora. Verstappen egymaga 575 pontot autózott össze, jóval többet annál a 374-nél, amennyit a második helyezett Mercedes két pilótája, Hamilton és Russel együttvéve összehozott. Verstappen egyébként egymaga több pontot termelt, mint a konstruktőrök között 4. és 5. Aston Marton és a McLaren négy pilótája együtt.  

Az autó nem elég

Tagadhatatlan, hogy a Forma 1-ben egy kimagasló képességű versenyző lehetőségei is korlátozottak egy jó autó nélkül, márpedig idén a Red Bull konstrukciója magasan kiemelkedett a mezőnyből. Azonban ez semmit sem von le Verstappen érdemeiből, hiszen a Red Bull másik versenyzője, a mexikói Sergio Perez ugyanolyan autót vezetett, azonban a teljesítménye nagyon is harmatos volt, két futamgyőzelmet aratott csak, s további 10 alkalommal állhatott fel a dobogóra. A holland több alkalommal is megalázó vereséget mért csapattársára, aki általában éppúgy bottal üthette a nyomát, mint a mezőny többi tagja.

Verstappen idén rekordot döntött a pontszám és a második helyezettel szembeni pontelőny tekintetében is, 290-nel több ponttal zárta az idényt, mint Perez. Egy szó, mint száz, a Forma 1 történetének legegyoldalúbb idénye volt az idei, mely egyvalakiről szólt: Max Verstappenről.

Kapcsolódók

Kimaradt?