Az első jeges vízi úszó-Európa-bajnokságra készül Nagyvárad

Nagyváradon gyűlnek össze először a kontinens legjobb jeges vízi úszói, hogy a február 1-4-ei Európa-bajnokság érmeiért versenybe szálljanak.

Fotó: Nagyvárad Polgármesteri Hivatala

Pontosabban medencébe ugorjanak, mégpedig az olimpiai uszoda szabadtéri medencéjében, ahol a víz hőmérséklete 5 Celsius fok alatti lesz. A sportág nemzetközi szövetségének (IISA) égisze alatt szervezett eseményben partner váradi önkormányzat csütörtöki tájékoztatása alapján az első ISSA Eb-re 27 ország, összesen 320 sportolója érkezik. Romániát egy 34 fős csapat képviseli majd az 500 méteres távon világbajnok Paul Georgescu irányítása mellett. Az eseményre a belépés ingyenes lesz; a februári elsejei megnyitót követően 2-án, 3-án és 4-én reggelente 9 és 13 óra között a selejtezőfutamokat, majd 16:30 és 18 óra között a döntőket szervezik. Ötven méteres távon gyorsúszásban, hátúszásban, mellúszásban és pillangóban is versenyeznek majd, míg 100-on, 250-en, 500-on és 1000 méteren csak gyorsúszásban szervezik a futamokat.

Georgescu szerint Románia válogatott kerete versenyképes, és az a céljuk, hogy a tavalyi franciaországi világbajnokságon elért eredményeiket túlszárnyalják. Akkor 3 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzérmet gyűjtöttek. Medencében ugrik majd a nyíltvízi úszó, Andrei Enache, valamint a korábbi országos bajnok pillangóúszó Dragoș Ghile. Mindkettejüket David Popovici mestere, Adrian Rădulescu edzi. A házigazda Nagyváradot egy korábbi vízilabdázó, Ovidiu Tirla képviseli.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?