A FIFA közölte az Év játékosa-díj szűkített listáját

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn nyilvánosságra hozta annak a 11 férfi labdarúgónak a nevét, akik közül kikerül majd a 2021-es győztes.

A szervezet honlapján emlékeztettek: egy szakmai testület választotta ki a jelöltjeiket, akikre máris lehet szavazni az interneten, egészen december 10-ig. A hármas szűkített listát jövő év elején közlik, a díjátadó gálára pedig január 17-én kerül sor.

Az Európa-bajnok olasz válogatottból Jorginho, a Chelsea Bajnokok Ligája-győztes középpályása került fel csupán, klubtársai közül még N'Golo Kanté. Rajtuk kívül a közelmúlt és a jelen legnagyobb csillagai szerepelnek, például a tavalyi „dobogósok”. Akkor Robert Lewandowski végzett elsőként, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi előtt.

A férfi szakágban az edzők közül heten, a kapusoknál öten vannak versenyben. A női szakágban 13 játékosra, öt edzőre és öt kapusra lehet szavazni. Hozzátették: az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díj jelöltjeit később hozzák nyilvánosságra.

A 2021-es FIFA Év játékosa-jelöltek névsora:

  • Karim Benzema (francia, Real Madrid)
  • Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
  • Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus/Manchester United)
  • Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund)
  • Jorginho (olasz, Chelsea)
  • N'Golo Kanté (francia, Chelsea)
  • Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)
  • Kylian Mbappé (francia, PSG)
  • Lionel Messi (argentin, FC Barcelona/PSG)
  • Neymar (brazil, PSG)
  • Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool)
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?