BL-selejtező: előny a cseheknél, nehéz helyzetben a FCSB

Sokgólos döntetlennel végződött az első román érdekeltségű mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a FCSB kedden este csak 2–2-t játszott a Viktoria Plzennel Bukarestben.

A harmadik selejtezőkörhöz tartozó találkozó végeredménye a cseh ezüstérmesnek kedvez. Pavel Vrba csapata akár 0–0-s, vagy kétgólos iksszel is továbbjuthat az augusztus 2-i visszavágón.

A csehek kétszer is nyerésre álltak a bukaresti Nemzeti Arénában, de a Nicolae Dică által irányított piros-kékek mindkét vendéggólra válaszolni tudtak. A Steaua viszont nem tudta igazán kihasználni gyorsaságbeli fölényét, a fizikálisan jobban álló Viktoria Plzen végig tartotta a lépést ellenfelével.

A cseh csapat először a 23. percben került előnybe, miután Michael Krmencik megnyerte párharcát a tizenhatoson belül Ionuț Lariével szemben, aki nem tudta időben blokkolni a csatárt. A hazaiak még a szünet előtt összehozták az egyenlítést, Constantin Budescu első szabadrúgása elakadt ugyan a sorfalban, de második próbálkozásra már sikerrel járt a Steaua tizenegyese.

Budescut a 66. percben sérülés miatt le kellett cserélni, ezt megelőzően újabb gólváltás történt. Jan Kopic, a Viktoria Plzen középpályása egy kipattanót küldött Florin Niță kapujába. A másik oldalon a veterán Filipe Teixeira érkezett kiválóan egy beadásra, fejesét nem tudta védeni Petr Bolek.

A bukaresti odavágó utolsó húsz percében a plzeni kapusnak volt több dolga, de az eredmény már nem változott.

UEFA Bajnokok Ligája, selejtező

Harmadik forduló, első mérkőzés

Bukarest, Arena Națională, 33795 néző
Vezette: Aliar Agaev (azeri)
FCSB–Viktoria Plzen (cseh) 2–2 (1–1)
gólok: Constantin Budescu (37), Filipe Teixeira (61), illetve Michael Krmencik (23), Jan Kopic (53)
FCSB: Florin Niță – Gabriel Enache, Ionuț Larie, Mihai Bălașa, Marko Momcsilovics – Mihai Pintilii, Junior Morais – Filipe Teixeira, Constantin Budescu (Vlad Achim, 66.), Florin Tănase (William de Amorim, a szünetben) – Denis Alibec (Harlem Gnohéré, 58.). Edző: Nicolae Dică.
Viktoria Plzen: Petr Bolek – David Limbersky, Radim Reznik, Tomas Hajek, Milan Havel – Diego Zivulic, Patrik Hrosovsky – Milan Petrzela (Martin Zeman, 69.), Daniel Kolar (Jakub Reznicek, 84.), Jan Kopic – Michael Krmencik (Marek Bakos, 67.). Vezetőedző: Pavel Vrba.

További keddi eredmények

  • Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 0–0
  • Slavia Praha (cseh)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–0
  • AEK Athén (görög)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–2
  • Vardar Szkopje (macedón)–FC Köbenhavn (dán) 1–0
  • Partizan Beograd (szerb)–Olimpiakosz (görög) 1–3

Kapcsolódók

Kimaradt?