Neaguék visszavágnának a Győrnek; Görbicz fergeteges hangulatra számít

Remekül védekező ellenfélre számítanak a Győri Audi ETO KC játékosai és vezetőedzője a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati, budapesti elődöntőjében, ahol a montenegrói Buducsnoszt Podgorica csapatával találkoznak.

„Nagyon szoros meccs vár ránk, hiszen jól ismerjük ellenfelünk kulcsjátékosait, és tudjuk, hogy remekül védekeznek, ezért kiváló teljesítményre van szükségünk. Nagyon remélem, hogy ismét sikerül a döntőbe jutnunk, de szintén fontosnak tartom, hogy élvezzük is a játékot” – nyilatkozta a pénteki sajtóbeszélgetésen Eduarda Amorim, a győriek világbajnok brazil balátlövője.

Az ETO a tavalyi elődöntőben ugyancsak a montenegrói együttessel találkozott, és 21–20-ra győzött. A másik ágon is megismétlődik az egy évvel ezelőtti párharc, hiszen a címvédő CSM București a macedón Vardar Szkopjéval mérkőzik.

A győriek csapatkapitánya, Görbicz Anita kijelentette, biztosan másmilyen meccs lesz az idei, mint a tavaly tavaszi, de megvan a győztes taktikájuk a Buducnost ellen.

​„Már nem tudnak újat mutatni egymásnak ezek a csapatok. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, amelyen ugyanúgy a saját játékunk lesz számunkra a legfontosabb, ahogyan mindig. Elsősorban jó védekezésre lesz szükségünk. Mind a négy résztvevő esélyes a végső sikerre, de mi játszunk majd hazai pályán. Tudjuk, hogy fergeteges lesz a hangulat, ez számomra egyáltalán nem nyomasztó”– nyilatkozta Görbicz.

Hozzátette, a szezon során nem voltak mindig csúcsformában, akadtak hullámvölgyeik, de jó erőben vannak, megfelelően felkészültek, sok munka áll mögöttük. „Egyelőre csak az elődöntőre összpontosítunk, nehéz is lenne megmondani, kivel szeretnénk találkozni a fináléban, hiszen a másik ágon is két kiváló csapat játszik a továbbjutásért” – fogalmazott az irányító.

Ambros Martín vezetőedző kijelentette, a tavalyihoz hasonló tornával kiegyezne, csak számukra jobb végkimenetellel. Egy évvel ezelőtt a győriek a döntőben hétméteresekkel kaptak ki a bukarestiektől. „Nagyon hosszú szezon van mögöttünk, de elérkezett, amire hónapok óta vártunk. A játékosaimnak is mondtam már, hogy nem szabad hátranéznünk, most nem fontos, mi történt az elmúlt hónapokban, vagy a múlt héten. Legyen két jó napunk! Mentálisan erősek, motiváltak vagyunk, izgatottan várjuk a kezdést” – közölte a spanyol szakvezető.

Úgy vélekedett, minden bizonnyal apróságok döntenek majd a mérkőzéseken, hiszen ebben a négyes mezőnyben mindenki legyőzhet mindenkit. „Fontos lesz, kinek lesz jobb napja, jobb hétvégéje. Először is megpróbálunk ismét egy kicsivel jobbak lenni, mint a Podgorica, amelynek számos kiváló játékosa van és remekül védekezik” – mondta.

A Buducsnoszt vezetőedzője, Dragan Adzics is úgy nyilatkozott, hogy egyenlő erősségű a budapesti torna négy csapata. „Szerintem már mindenki tud a másik három együttesről mindent, a BL hajrájában már nincsenek titkok. Nagyon örülünk, hogy újra a négyes fináléba jutottunk, jó formában várjuk az elődöntőt” – fogalmazott. A tréner hangsúlyozta, a győrieknek remek játékosaik vannak és kiváló az edzője is, de elsősorban csapatként képesek jó teljesítményre.

A négyszeres BL-győztes Katarina Bulatovics szerint megjósolhatatlan a torna kimenetele, de mint mondta, nagyon szeretnének aranyéremmel távozni. „Izgatottan várjuk a négyes döntőt, elsőként megpróbálunk visszavágni a Győrnek. Nem tudok egyetlen játékost kiemelni ellenfelünk keretükből, nagyszerű kézilabdázók szerepelnek náluk” – nyilatkozta a jobbátlövő, aki elismerte, hogy a védekezés az erősségük.

Korábban Bulatovics is megfordult Győrben, és mint elmondta, ezért talán a társainál jobban ismeri a magyar klub játékosait és edzőjét, „de nem hiszem, hogy ez a pályán sokat számítana”.

A Buducnost román balátlövője, Cristina Neagu szerint ezúttal nincs akkora nyomás rajtuk, mint tavaly. „Jó hangulatban érkeztünk, és ezúttal mi szeretnénk egy góllal többet szerezni az elődöntőben, mint a győriek” – fogalmazott a világ legjobbjának háromszor megválasztott kézilabdázó.

Kapcsolódók

Kimaradt?