Sportcsarnokot neveznek el Gheorghe Tadici kézilabdaedzőről

Felkerül Gheorghe Tadici neve a zilahi sportcsarnok homlokzatára, csütörtökön a városi tanácsosok egyhangúlag elfogadták az erre vonatkozó határozattervezetet.

A városvezetés így szeretné elismerni a 65 éves kézilabdaedző eddigi megvalósításait. A lobbanékony tréner négy évtizede edzősködik, többnyire a zilahi női kézilabdázás szolgálatában állt, de Râmnicu Vâlcean is dolgozott, ugyanakkor három alkalommal nevezték ki szövetségi kapitánynak a román női válogatottnál.

Tadici irányításával a válogatott 2005-ben ezüstérmes lett az oroszországi világbajnokságon, majd két évvel később Franciaországban a negyedik helyen zárt. Az Oltchim együttesével összesen öt trófeát nyert, többek között a Kupák Kupáját és az Európai Szuperkupát is elhódította.

A zilahi csapat kispadján három alkalommal örülhetett román bajnoki elsőségnek, 2001-ben, 2004-ben és 2005-ben, 2003-ban pedig a Románia Kupában is diadalmaskodtak a zilahiak. Nemzetközi szinten az 1995/1996-os idényben a City Cup-ban lett első a Zilahi HC, amely a 2011/2012-es szezonban második helyen végzett az EHF Kupában.

Gheorghe Tadici az érdemes sportmesteri cím birtokosa, illetve Zilah városának díszpolgára.

Kapcsolódók

Kimaradt?