Kézilabda-BL: esélyes az ETO–CSM döntő

Kisorsolták kedden a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének párosításait: május 6-án a budapesti Papp László Sportarénában a CSM București ellenfele a Vardar Szkopje lesz, míg a Győri ETO a Buducsnoszt Podgorica csapatával játszik.

A sorsoláson a négyes döntőbe jutott csapatok egy-egy meghatározó játékosa, Görbicz Anita (Győri ETO), Line Jörgensen (CSM București), Katarina Bulatovics (Buducsnoszt Podgorica), valamint Tamara Mavsar (Vardar Szkopje) vett részt.

Tavaly ugyanez a négy csapat szerepelt a budapesti Final 4-ban, és az elődöntő programja is megegyezik az ideivel. A döntőben hétméteresekkel nyert a CSM, az ETO második lett, míg a harmadik helyen a Vardar zárt.

„Nem tervezgettünk a sorsolás előtt, és mivel meg szeretnénk nyerni a négyes döntőt, mindenkit le kell győznünk, akivel találkozunk" - nyilatkozta a sorsolás után Görbicz Anita, az előző idényben BL-ezüstérmes győriek csapatkapitánya.

Pálinger Katalin a magyar szövetség alelnökeként örömét fejezte ki, amiért a szerződéshosszabbításnak köszönhetően idén is – immár sorozatban negyedszer – a magyar főváros láthatja vendégül a kontinens legjobb csapatait. Hozzátette, még a tavalyinál is látványosabb kísérőprogramokkal készülnek, hogy hasonlóan remek hangulatot biztosítsanak a mérkőzések előtt és között is a szurkolók számára a Papp László Budapest Sportarénában.

David Szlezak, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Marketing ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a Vardar és a Győr a mostani idényben szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, a Buducnost és a CSM Bucuresti produkciója pedig jelentősen javult az elmúlt hetekben, ezért rendkívül szoros meccsek várhatók.

A budapesti négyes döntő programja
Május 6., szombat, elődöntők:
Buducnost Podgorica (montenegrói)–Győri Audi ETO KC
CSM Bucuresti (román)–Vardar Szkopje (macedón) 
A kezdési időpontok 16.15 és 18.45, de hogy melyik párharc lesz előbb, az csak később derül ki. 
Május 7., vasárnap, helyosztók: a 3. helyért 16.15 döntő 18.45

Kapcsolódók

Kimaradt?