Tíz aranyéremmel Magyarország „nyerte” a londoni vizes Eb-t

A londoni vizes Eb utolsó napján is folytatódott a magyar delegáció remeklése, Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen, Kapás Boglárka pedig 400 méter gyorsúszásban nyert aranyérmet, amivel 10-re nőtt a magyar Európa-bajnoki címek száma.

A nap első magyar érmét a 19 éves Szilágyi Liliána szállította, aki csak a rossz benyúlásának „köszönhetően” nem diadalmaskodott. Szilágyi jól startolt, 0.65-ös reakció idővel, 50-nél pedig elsőként fordult. Jakabos a harmadik volt ezen a fordulón, a másodiknál viszont már csak az ötödik. Az utolsó hosszt a spanyol Judit Ignacio Sorribes kezdte meg az élen, Jakabos a negyedikre jött fel. A hajrában aztán óriási csatában Franziska Hentke egy századdal megelőzte Szilágyit, Jakabos pedig a negyedik lett.

„Picit ironikus, hogy egy századdal kapok ki... De ahhoz képest nem rossz, hogy néhány hónapja még abba akartam hagyni az úszást, mert egyáltalán nem rólam szólt a történet, hanem arról, milyen családban nőttem fel, és milyen elvárásoknak kell emiatt megfelelnem. Ennek vetettünk véget három hónapja, ezalatt csak magam miatt dolgoztam, magam miatt csináltam mindent, és tessék, ez az eredménye. Második vagyok Európában, még ha egy picit elsőnek is érzem magam, de mindez nem érdekes, mert inkább most történjen meg, mint az olimpián. Akkor én leszek a legjobb!!!” – értékelt Szilágyi Liliána.

Verrasztó Dávid a pillangó után még négytizedes hátránnyal harmadiknak fordult, háton azonban pillanatok alatt ledolgozta ezt, sőt, másfél másodperces előnyre tett szert. Mellen tovább növelte a különbséget, így még az is belefért, hogy gyorson némileg ráúsztak. Végül 4:13.15 perces teljesítménnyel végzett az élen.

Egy hónapja még el volt törve a bordám, úgyhogy ahhoz képest szerintem egész jó volt. A vége nem tetszett, azt gondoltam, meglesz a 4:10, de az adott körülmények között most elégedettnek kell lennem az aranyéremmel. Ezért jöttem, elértem, remélem, sikerült örömöt szerezni mindenkinek" - nyilatkozta a magyar szövetség Facebook-oldala szerint Verrasztó, aki azt is hozzátette, hogy a vegyesúszóknak nem kedvezett az hogy korán voltak a vasárnapi döntők, mert így nem maradt elég idejük a regenerálódásra.

A szám másik magyar döntőse, Gyurta Gergely negyedik lett 4:14.94 perccel.

Kapás Boglárka nem kezdett erősen, a 7. helyen fordult, de 100-nál már az első volt. Fél távhoz érve  már közel egy másodperccel vezetett, 250-nél pedig már 1.27 volt Jazmin Carlin hátránya. Az utolsó 100 előtt 1.75 volt az előnye, innentől pedig a többieknek már nem volt esélyük, a negyedik aranyát nyerte meg Londonban!

„Jézusom... Én ezt nem gondoltam volna... Amikor először felnéztem a táblára, azt gondoltam, 4:08. Mondtam, ez nem létezik. Aztán rájöttem, hogy egy sorral feljebb kéne nézni... 4:03... Na, akkor megint nem hittem a szememnek... Hihetetlen, hogy ez összejött. Annak örülök, hogy el mertem indulni 150-nél, elég bátor voltam hozzá. Fantasztikus lökést ad ez az Európa-bajnokság. Köszönöm mindenkinek, aki értem szurkolt kint és otthon! Nagyon hálás vagyok a támogatásért!” – mondta Kapás Boglárka. 

Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László és Bohus Richárd alkotja a magyar váltót. A betegségen túllevő Balog Gábor az első távon hatodikként fordult, Financsek Gábor pedig ezen a helyen váltottak. Az összetett éremtáblán veszélyes britek a másodikak voltak, 150-nél viszont már az elsők, mi pedig a hatodikok. Cseh László nyolcadikként ugrott a vízbe, a britek pedig nagyon elléptek a mezőnytől. Az utolsó váltás a második helyen várta a magyar csapatot. A britek sajnos verhetetlennek bizonyultak,Bohus Richárd viszont behozta harmadiknak a magyarokat.

ÚSZÓ EB, LONDON

NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ

  • 1. Franziska Hentke (Németország) 2:07.23
  • 2. Szilágyi Liliána 2:07.24
  • 3. Judit Ignacio Sorribes (Spanyolország) 2:07.52
  • 4. Jakabos Zsuzsanna 2:07.75 
  • 5. Alessia Polieri (Olaszország) 2:08.34
  • 6. Anja Klinar (Szlovénia) 2:09.57
  • 7. Stefania Pirozzi (Olaszország) 2:09.92
  • 8. Martina Eva van Berkel (Svájc) 2:10.36


FÉRFI 400 MÉTER VEGYES

  • 1. Verrasztó Dávid 4:13.15
  • 2. Richard Nagy (Szlovákia) 4:14.16
  • 3. Federico Turrini (Olaszország) 4:14.74
  • 4. Gyurta Gergely 4:14.94
  • 5. Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:15.10
  • 6. Alekszandar Oszipenko (Oroszország) 4:18.07
  • 7. Gal Nevo (Izrael) 4:18.94
  • 8. Szemen Makovics (Oroszország) 4:19.31

NŐI 400 MÉTER GYORS

  • 1. Kapás Boglárka 4:03.47 – magyar csúcs
  • 2. Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 4:04.85
  • 3. Mireia Belmonte García (Spanyolország) 4:06.89
  • 4. Martina De Memme (Olaszország) 4:08.19
  • 5. Melanie Costa Schmid (Spanyolország) 4:09.10
  • 6. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 4:09.50
  • 7. Diletta Carli (Olaszország) 4:09.51
  • 7. Camilla Hattersley (Nagy-Britannia) 4:09.51

FÉRFI 4X100 MÉTER VEGYES VÁLTÓ

  • 1. Nagy-Britannia 3:32.15
  • 2. Franciaország 3:33.89
  • 3. Magyarország 3:34.12
  • 4. Görögország 3:34.41
  • 5. Litvánia 3:35.31
  • 6. Svédország 3:37.39
  • 7. Írország 3:37.47
  • 8. Olaszország kizárták

AZ ÚSZÓ EB ÉREMTÁBLÁZATÁNAK VÉGEREDMÉNYE
   Arany Ezüst Bronz Összes
1. Magyarország 10 4 5 19
2. Nagy-Britannia 7 6 9 22
3. Olaszország 5 7 5 17
4. Hollandia 5 3 2 10
5. Franciaország 4 1 4 9
6. Svédország 4 1 5
7. Dánia 2 4 1 7
8. Ukrajna 1 2 2 5
9. Lengyelország 1 1 2
Németország 1 1 2
11. Litvánia 1 2 3
12. Görögország 1 1 2
13. Spanyolország 3 3 6
14. Izland 2 1 3
15. Izrael 2 2
16. Belgium 1 1 2
Szlovénia 1 1 2
Oroszország 1 1 2
19. Norvégia 1 1
Szerbia 1 1
Szlovákia 1 1
22. Finnország 2 2
23. Horvátország 1 1
Portugália 1 1

Kapcsolódók

Kimaradt?