Vizes eb: egy arany, egy ezüst és egy bronz a keddi magyar mérleg

Hosszú Katinka 200 méter háton is aranyérmet nyert a Londonban zajló vizes Európa-bajnokságon. Cseh László 50 méter pillangón ezüsttel, a  4x100 méteres vegyes vegyesváltó pedig bronzéremmel gazdagította a magyar éremkollekciót.

Hosszú Katinka második aranyérmét nyerte a londoni vizes Európa-bajnokságon: a 400 méter vegyes után az úszóversenyek keddi napján 200 méter háton sem talált legyőzőre. A szám másik magyar indulója, Burián Kata megúszta az olimpiai A szintet, s negyedik lett.

A Vasas 27 éves sportolója pályafutása 11. Eb-aranyérmét nyerte, ezúttal rajt-cél győzelmet aratott. A táv feléig az Európa-csúcs részidejénél is gyorsabb volt, a végére viszont kissé elfáradt, a második ukrán Darina Zevina is megközelítette, de végül 2:07.01 perccel győzött. „Nagyon elfáradtam a végére. Ez volt a taktika, hogy rendkívül erősen kezdek, de az olimpián ennél jobb idő kell majd. Örülök az első helynek és az időnek is" - mondta Hosszú, aki kifejtette, más érzésekkel várja a riói játékokat, mint a londonit várta. Kijelentette, nem az érmek színe dönti majd el, hogy megérte-e a munka, mert az elmúlt 3,5 év már megérte.

Burián legfőbb célja az volt, hogy 2:10.60 perces olimpiai A szintnél gyorsabb legyen, s ezt 2:10.17 perces idejével teljesítette is. "Nagyon fájt ez az úszás, de nagyon nagy álmom vált valóra. Nem hittem, hogy a nullából egy év alatt idáig el lehet jutni" - mondta a 21 esztendős Burián Kata.

Cseh László ezüstérmes 50 méter pillangón

Cseh László ezüstérmet szerzett 50 méter pillangón. A 30 éves úszó, aki ötszörös címvédőként visszalépett a 200 méter vegyes keddi elődöntőjétől, remekül hajrázva, 23.31 másodperccel csapott másodikként a célba. „Semmit nem éreztem belülről, de nagyon örülök ennek az ezüstéremnek. Azért jó lett volna megjavítani a legjobbamat" - értékelt röviden a kétszeres világ- és 12-szeres Európa-bajnok Cseh László.

A győzelmet fölényesen az ukrán Andrij Govorov szerezte meg 22.92 másodperccel.

Bronzérmes a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó

Bronzérmes lett a Balog Gábor, Financsek Gábor, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna összeállítású magyar 4x100 méteres vegyes vegyesváltó. Balog a hát után harmadikként indította a mellen szereplő Financseket, aki egy helyet előrelépett, azonban Verrasztó pillangón visszaesett a harmadik pozícióba, amit Jakabos gyorson biztosan őrzött meg. A győzelmet a britek szerezték meg 3:44.56 perccel, másodikként az olaszok zártak, a magyarok 3:49.50 perccel végeztek a harmadik helyen.

Eredmények:
    4x100 m vegyes vegyesváltó

  • 1. Nagy-Britannia (Christoph Walker-Hebborn, Adam Peaty, Siobhan-Marie O'Connor, Francesca Halsall) 3:44.56 perc
  • 2. Olaszország (Simone Sabbioni, Martina Carraro, Piero Codia, Federica Pellegrini) 3:45.74
  • 3. Magyarország (Balog Gábor, Financsek Gábor, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna) 3:49.50

    férfi 50 m pillangó

  • 1. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.92 mp
  • 2. Cseh László 23.31
  • 3. Benjamin Proud (Nagy-Britanmia) 23.34

    női 200 m hát

  • 1. Hosszú Katinka 2:07.01 perc
  • 2. Darina Zevina (Ukrajna) 2:07.48
  • 3. Matea Samardzic (Horvátország) 2:09.24

Kapcsolódók

Kimaradt?