Eszméletlen napot zártak a magyarok a londoni vizes Eb-n

A londoni vizes Európa-bajnokság úszóversenyének csütörtök esti programjában Kapás Boglárka 800 gyorson, Hosszú Katinka 200 vegyesen, Cseh László 200 pillangón nyert aranyérmet, és szintén elsőként végzett a női 4x200-as gyorsváltó. Hosszú Katinka 100 háton ezüstöt nyert, ahogyan Bohus Richárd is 50 háton, Kenderesi Tamás pedig bronzérmes lett 200 pillangón. 

Hosszú Katinka címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján. A Vasas 27 éves sportolója már pillangón is elsőként fordult, de igazán háton húzott el a mezőnytől, előnyét pedig végig megőrizte, végül 2:07.30 perccel csapott elsőként a célba. Hosszú ebben a számban sorozatban negyedszer nyert a kontinensviadalokon, s pályafutása 12. Eb-aranyérmet szerezte. Londonban harmadszor győzött, ugyanis ezt megelőzően 400 méter vegyesen és 200 méter háton is győzött. A finálé másik magyar résztvevője, Verrasztó Evelyn 2:12.91 perccel ötödik lett.

Cseh László arany-, Kenderesi Tamás pedig bronzérmet nyert 200 méter pillangón a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján. A kedden 50 méteren ezüstérmes Cseh a szám világbajnoki címvédőjeként kétséget sem hagyott formája felől, és magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A pályafutása 13. Eb-aranyát megszerző, 30 éves versenyző 1:52.91 perccel csapott elsőként a célba, így mindössze 21 századdal maradt el saját országos csúcsától. „A kazanyi vb-n is képes lettem volna ilyen időre, de ez most jött ki. Szerettem volna megdönteni az Európa-csúcsomat, de azért annak örülök, hogy 1:53 perc alatt értem célba. Úgy érzem, az olimpián ennél még jobb formában lehetek" - értékelt Cseh.

Kenderesi elmaradt az előfutamban elért egyéni legjobbjától, de 1:55.39 perces idejével így is harmadik lett pályafutása első felnőtt világversenyén, ráadásul mindössze négy századdal volt lassabb a második dán Viktor Bromernél.„Nagy hajrá volt, ha előbb kezdem, lehet megvan az ezüst is, de az is lehet, hogy akkor nem lesz ilyen erős. Azt éreztem, hogy a tegnapi egyéni rekord sokat kivett belőlem" - mondta Kenderesi.

Aranyérmet nyert a Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású női 4x200 méteres gyorsváltó a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

Jakabos még harmadik helyen indította Verrasztót, ráadásul 3,5 másodperces hátránnyal a vezető svédek mögött. A magyar staféta második tagja helyezésben nem jött előrébb, de két másodpercet ledolgozott a hátrányból. A 800 méter gyorson szűk két órával korábban aranyérmes Kapás viszont már elsőként "engedte útjára" Hosszút, aki csütörtökön korábban két döntőben is érdekelt volt, egy-egy arany- és ezüstérmet szerezve 200 méter vegyesen és 100 méter háton. A bajai úszó ennek ellenére végig bírta a távot, sőt, eleinte növelte is előnyét, így magabiztosan hozta be a váltót az első helyen 7:51.63 perccel. 

"A végére nagyon elfáradtam, de összességében jó időt úsztam" - kezdte az értékelést Jakabos. Verrasztó elárulta, nem gondolta, hogy lesz még valaha Európa-bajnok 2010 után, amikor ugyanebben a számban győztek a magyarok. Ezért köszönetet mondott társainak. "Úgy ugrottam vízbe, hogy most mindenkit lenyomok. Amikor a végén láttam, hogy sikerült, akkor tudtam, ez a győzelem már megvan, mivel Katinka az utolsó emberünk" - mondta Kapás.

Az immár négy arany- és egy ezüstéremnél járó Hosszú kifejtette, nem esett jól neki ez a harmadik úszás a délutáni programban. A taktikája az volt, hogy elég előnyt építsen ki az első 100 méteren, hogy az kitartson a másodikon. Kijelentette, az eddigi négy londoni aranyából ez a legkedvesebb számára.

Ez volt a magyar úszók hatodik aranyérme a londoni kontinensviadalon, az előző ötből hármat Hosszú nyert 200 és 400 méter vegyesen, továbbá 200 méter háton, illetve egyet-egyet Kapás 800 méter gyorson és Cseh László 200 méter pillangón.

Eredmények 
    férfiak:
    200 m mell

  • 1. Ross Murdoch (Nagy-Britannia) 2:08.33 p
  • 2. Marco Koch (Németország) 2:08.40 
  • 3. Luca Pizzini (Olaszország) 2:10.39 

200 m pillangó

  • 1. Cseh László 1:52.91 p
  • 2. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.35 
  • 3. Kenderesi Tamás 1:55.39 

50 m hát

  • 1. Camille Lacourt (Franciaország) 24.77 mp
  • 2. Bohus Richárd 24.82 
  • 3. Grigorij Taraszevics (Oroszország) 24.86 

nők:
    800 m gyors

  • 1. Kapás Boglárka 8:21.40 perc
  • 2. Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 8:23.52
  • 3. Tjasa Oder (Szlovénia) 8:25.68

    200 m vegyes

  • 1. Hosszú Katinka 2:07.30 perc
  • 2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:09.03
  • 3. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 2:11.84

100 m hát

  • 1. Mie Nielsen (Dánia) 58.73 mp
  • 2. Hosszú Katinka 58.94   
  • 3. Kathleen Dawson (Nagy-Britannia) 59.68  

4x200 m gyorsváltó

  • 1. Magyarország (Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka) 7:51.63 p
  • 2. Spanyolország (Melanie Costa Schmid, Patricia Castro Ortega, Fatma Gallardo Carapeto, Mireia Belmonte Garcia) 7:53.38
  • 3. Hollandia (Andrea Kneppers, Esmee Vermeulen, Robin Neumann, Femke Heemskerk) 7:53.63
AZ ÚSZÓSZÁMOK ÉREMTÁBLÁZATA
    arany  ezüst  bronz  összes 
1. Magyarország 6 3 4 13
2. Olaszország 2 4 1 7
3. Nagy-Britannia 2 2 4 8
4. Hollandia 2 1 2 5
5. Svédország 2 0 1 3
6. Franciaország 2 0 0 2
7. Ukrajna 1 1 1 3
8. Görögország 1 0 1 2
. Litvánia 1 0 1 2
10. Dánia 0 1 0 1
  Izland 0 1 0 1
  Izrael 0 1 0 1
  Norvégia 0 1 0 1
  Oroszország 0 1 0 1
  Szerbia 0 1 0 1
  Spanyolország 0 1 0 1
17. Belgium 0 0 1 1
  Horvátország 0 0 1 1
  Portugália 0 0 1 1

Kapcsolódók

Kimaradt?