Ázsia legmagasabb vulkánját támadja a háromszéki Tulit Zsombor

Csütörtökön indult el a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor arra az expedícióra, amelynek célja Ázsia legmagasabb vulkánjának, az 5671 méter magas Damávand csúcsnak a megmászása.

A 10 napos túra különlegessége, hogy mind a felfele, mind pedig a lefele utat – leszámítva az eljegesedett részeket - is sílécen szándékoznak megtenni.

A tervek szerint Tulit és az őt elkísérő barátja három alaptábort állítanak fel – 2270 méteren, 3040 méteren és 4200 méteren. „Nem leszünk valamilyen nemzetközi expedíció tagjai, csak magunkra számíthatunk. A hegy nem számít a legnehezebben megmászhatóak közé, az akklimatizációt viszont nehezíti, hogy a vulkánból kénes gázok tőrnek fel. Azok, akik jártak a Damávenden mesélték, hogy emiatt a 7000 méter fölötti hegyen tapasztalt folyamatok zajlanak le az emberi szervezetben. Viszünk oxigénpalackot, amit ha szükség lesz rá, használni is fogunk” – magyarázta az Agerpresnek Tulit Zsombor.

A háromszéki Tulit Zsombor az egyik legtapasztaltabb romániai hegymászó, járt már öt kontinens legmagasabb csúcsain.

A Damávand csúcsot tavaly ősszel kollégánk, Csibi Márti is megmászta, aki gyönyörű képriportban számolt be iráni kalandjáról. 

Kapcsolódók

Kimaradt?