Hét kezdő hegymászó indul Háromszékről a Mont Blancra

Hét kezdő hegymászó készül idén Európa legnagyobb hegycsúcsának meghódítására Háromszékről.

A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület által meghirdetett „Mount Blanc kezdőknek” című expedícióra 43 magashegyi mászással kacérkodó “civil” jelentkezett és a május óta tartó felkészítőket és különböző próbákat követően hét kezdő és két vezető vág neki szeptember 5-én a 4.810 méteres Mount Blanc meghódításának.

Tervek szerint szeptember 14-ig tart az expedíció, mondta Tulit Zsombor az akció kezdeményezője, aki szerint az idei csapat nem annyira felkészült, mint az előző években, hiszen akiknek volt már valamennyi mászótapasztalata, már mind részt vettek korábban. A hétfős csapatban 20 és 65 év között minden korosztály megtalálható, van köztük orvos, tanár és ügyfélszolgálatos is.

Tulit Zsombor szerint az akció egy fogadásból indult, amelynek során a sepsiszentgyörgyi hegymászó bebizonyította, hogy egészséges, hétköznapi ember is képes magashegyi mászásra. Az elmúlt években több mint 50 ilyen embert vittek magukkal, java részük el is érte a csúcsot. Tulit Zsombor szerint minden korábbi expedíció során az volt a legfőbb cél, hogy mindenki egészségesen hazatérjen.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?