BL: kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe a PSG és a Benfica

Két idegenbeli, egyaránt 2-1-es győzelem született szerda este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője keretében, így a PSG és a Benfica is kettős győzelemmel jutott be a sorozat negyeddöntőjébe.

Chelsea-PSG

A Chelsea és a PSG sorozatban harmadszor találkozott egymással a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában: két évvel ezelőtt a negyeddöntőben kerültek össze, és a Chelsea 3–3-mal, idegenben szerzett góllal kiharcolta a továbbjutást. A PSG a legutóbbi szezonban a legjobb 16 között visszavágott, és szintén 3–3-mal ejtette ki a londoni együttest.

A mostani párharc második felvonása lendületesen kezdődött, lüktetett a játék, az első félidőben élvezetes meccset láthattunk. Az első nagy helyzetre a hatodik percig kellett várni, amikor Lucas Moura szólója és kiugratása után Ángel Di María került helyzetbe, elhelyezte a labdát Thibaut Courtois mellett, de mivel a lövésben nem volt erő, a visszazáró Braniszlav Ivanovics menteni tudott.

A PSG második helyzetéből azonban már gól született! A 16. percben eltolódott a Chelsea védelme, Di María kiugratta Zlatan Ibrahimovicot, aki a jobb oldalról élesen középre lőtte a labdát, amelyet a berobbanó Adrien Rabiot közelről a kapuba pofozott (0–1) – összesítésben már 3–1-re vezetett a hazai pályán 2–1-es győzelmet arató párizsi alakulat.

Nem kellett sokat várni a Chelsea válaszára, a házigazdák ragyogó támadás végén egyenlítettek. A 27. percben Pedro szerzett labdát a PSG térfelének közepén, kényszerítőzött Williannal, aki a visszakapott labdát egyből Diego Costa elé tette, a spanyol csatár szépen beforgatta Thiago Silvát, majd okosan elgurította a labdát Kevin Trapp mellett (1–1). Costa sorozatban az ötödik meccsén talált be a Stamford Bridge-en, ami az eddigi legjobb szériája a Chelsea játékosaként, nem mellesleg a legutóbbi 15 tétmeccsén összesen 17 találatban játszott szerepet gól vagy gólpassz formájában.

Ezért is érintette érzékenyen a Chelsea-t Costa sérülése, akit a második félidő elején combsérülés miatt kellett lecserélni, a helyére Bertrand Traoré állt be.

A 65. percben Trapp kapus pillanatai következtek, hiszen néhány másodperc leforgása alatt Willian távoli lövését szép vetődéssel, majd Eden Hazard közeli kísérletét reflexmozdulattal hárította. Ez a két védés két perccel később még inkább felértékelődött, a PSG ugyanis ismét megszerezte a vezetést.

Thiago Motta remekül vette észre, hogy Di María meglépett a bal oldalon, laposan szöktette az argentin szélsőt, akinek tökéletes beadása után Ibrahimovicnak már „csak” a léc alá kellett pofoznia a labdát (1–2) – eldőlt!

A svéd klasszis a BL egyenes kieséses szakaszában először volt eredményes egymást követő két mérkőzésen, míg az európai kupaporondon az 50. gólját könyvelte el, ezzel lehagyta Alfredo Di Stéfanót, és utolérte az örökranglista 14. helyén álló Didier Drogbát.

Egyáltalán nem volt benne a játékban, hogy a Chelsea innen talpra tudjon állni, sőt a játék képe alapján sokkal inkább benne volt a levegőben a PSG harmadik, mint a Chelsea egyenlítő gólja.

A Real Madridhoz, a Wolfsburghoz és a Benficához hasonlóan a Paris Saint-Germain is kettős győzelemmel (4–2-es összesítéssel) jutott be a legjobb nyolc közé, és várhatja a negyeddöntő jövő pénteki sorsolását.

Zenit-Benfica

A Zenit portugál mestere, André Villas-Boas heves szurkolást és még hevesebb rohamokat helyezett kilátásba az egygólos előnnyel érkező Benficának, de ebből az első félidőben semmi sem valósult meg. Egy ziccerig így is eljutottak azért a szentpéterváriak, ám Artyom Dzjuba közelről a bal sarok mellé lőtt – a vendégek támadásai inkább veszélyesek voltak, ám Jurij Lodigin védett minden középtávoli próbálkozást.

A második félidőben két ziccert is hárított az orosz kapus, Dzjuba és a csereként beálló Igor Szmolnyikov ellenben minden lehetőségét elpuskázta, ám egy látványos Jurij Zsirkov, Hulk akció után megszerezte a vezetést a Zenit. 1–0!

A brazil 16. alkalommal lépett pályára a Benfica ellen, ez volt a hetedik gólja, öt gólpassz mellett – a BL-ben a 17. ízben volt eredményes, de fejjel először.

Hanem egy argentin játékos is használta a fejét: visszavett a gól után a Zenit, a csereember, Raúl Jiménez gyilkos erejű lövését ugyan a lécre tudta tolni Lodigin, ám Nicolás Gaitán egy lépésről az üres kapuba továbbította a kipattanót: 1–1.

Hogy még rosszabb legyen az oroszok szája íze a kiesés miatt, arról egy másik benficás csereember, a brazil Talisca gondoskodott: 1–2, a nagy dél-amerikai gólváltások után a Benfica jutott tovább.

Kassai Viktor kézben tartotta a feszült, durva belemenésekkel és szakértő módon elővezetett műesésekkel, kezezésekkel, nyaklevesekkel tarkított mérkőzést, egyáltalán nem vallott szégyent sem ő, sem segítői csapata. Tegyük gyorsan hozzá: borzasztóan nehéz dolga volt, mert a labdarúgók igyekeztek fizikailag megfélemlíteni ellenfelüket, sokszor lavíroztak a keménység és a szabályosság határán. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?