BL: idegenben győzött a Barcelona, a Borussia is gólt lőtt Torinóban

Két egygólos győzelem született a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddüntőinek kedd esti mérkőzésein. Érdekes módon viszont előnyből a két vendégcsapat várhatja a visszavágót: egyfelől az FC Barcelona 2-1-re legyőzte idegenben a Manchester City csapatát, másfelől pedig a Borussia Dortmund csak 1-2-re kapott ki Torinóban a Juventustól, és egy sovány 1-0-s siker is elég lesz neki az olaszok elleni visszavágón.

Man. City-FC Barcelona

A két csapat tavaly is a BL nyolcaddöntőjében találkozott egymással, akkor a Barcelona 2–0-ra nyert az első, manchesteri mérkőzésen. A győzelem ezúttal is meglett a katalánoknak, bár most az angol gárda is betalált.

Luis Suárez a 2014-es vb-n kétszer is bevette Joe Hart kapuját az Uruguay–Anglia mérkőzésen, és a dupla újra meglett neki az angol kapuvédővel szemben. Először a 16. percben lőtte be a Vincent Kompanyról elé pattanó labdát (0–1), az első félóra végén pedig tökéletes Barca-támadás végén Jordi Alba beadására érkezett jó ütemben, és perdített a hosszú alsó sarokba. 0–2

A vendégek ezután is támadásban maradtak, Dani Alves emelésénél csak a léc mentette meg a Cityt, amelynek támadójátékáról sokat elmond, hogy először a 45. percben találta el a kaput Samir Nasri révén.

A második félidő elején négy perc alatt több veszélyes helyzetet alakított ki az angol csapat, mint az egész első játékrészben, de például Edin Dzeko még öt méterről, teljesen üresen állva sem volt képes betalálni, pont Marc-André ter Stegen ölébe fejelt.

A bosnyák csatárt a 68. percben a manchesteriek téli szerzeménye, Wilfried Bony váltotta, a csere után pedig az első támadásából szépített a City: David Silva finom sarkazással Sergio Agüero elé tálalt, a lendületből érkező argentin pedig közelről nem hibázott. 1–2

A hazai szurkolók lelkesedése nem sokkal később bosszankodásba csaphatott át, a Dani Alvesbe belerúgó Gaël Clichy ugyanis begyűjtötte második sárga lapját.

Emberelőnybe kerülve ismét a Barcelona játszott veszélyesebben, de nem tudta növelni előnyét. Pedig a hosszabbításban Lionel Messi büntetőt harcolt ki, hogy aztán kihagyja (Hart védett), majd a kipattanó után az üres kapu mellé fejeljen.

A katalán csapat azonban a 2–1-es győzelmével is nagy lépést tett a továbbjutás felé, a Citynek legalább két gólt kell szereznie az idegenbeli visszavágón.

Juventus-Borussia

A németek nem bunkerfutballra készültek, már a meccs elején agresszívan letámadták az olaszokat, a labdaszerzés után pedig egy szép összjáték után Immobile távoli tekerése szállt kevéssel a jobb felső sarok fölé. Amikor viszont nem sikerült a labdaszerzés, meglett a Juve első gólja, Morata lövésszerű beadását Weidenfeller épp Tévez elé ütötte, aki közelről gond nélkül tálalt a kapuba (1–0).

Még mindig csak a 18. percben jártunk, amikor nagy lépést tett céljai elérése felé a Dortmund, igaz, ehhez szükség volt egy kis hazai segítségre. Chiellini ugyanis senkitől sem zavartatva elcsúszott a labda átvétele helyett, Reus így ziccerben törhetett kapura, és 16 méterről a jobb alsóba emelt (1–1).

A két sérülést is hozó első játékrész hajrájában a Juve gondoskodott róla, hogy jobb szájízzel vonulhasson pihenőre: Tévez Pogbát szöktette a bal oldalon, akinek centerezését a teljesen szabadon érkező Morata belsőzte hat méterről a kapuba (2–1).

A fordulást követően a torinóiak léptek fel támadólag, de igazán nagy helyzetekkel nem veszélyeztették a dortmundi kaput. Egy óra játékot követően Tévez aktivizálta magát, előbb a léc fölé, majd kevéssel a jobb alsó sarok mellé lőtt, mielőtt Ginter „chiellinizése” után 17 méterről ágyúzott kapura, de Weidenfeller védett.

A hajrában még Pereyra pörgetése kerülte el kevéssel a németek kapujának bal alsó sarkát. Újabb gól így nem esett, idegenben szerzett góljával pedig veresége ellenére sem várja kedvezőtlen helyzetből a visszavágót a Dortmund.

Kimaradt?