Bajnokok Ligája: háromgólos Bayern-siker a második elődöntőben

A Bayern München 3–0-s győzelmet aratott az Olympique Lyon felett a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékának második, szerdai elődöntőjében. A bajorok az első félidőben Serge Gnabry duplájával elhúztak, a 88. percben pedig Robert Lewandowski szezonbeli 15. BL-góljával állította be a végeredményt.

A találkozó elején mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, és a Bayern szerzett végül vezetést a 18. percben. Serge Gnabry a jobbszélről középre betörve lőtt hatalmas gólt.

 

Ez volt a bajorok 40. találata a BL mostani kiírásában, ezzel az FC Barcelona (1999–2000, 45 gól), a Real Madrid (2013–2014, 41) és az FC Liverpool (2017–2018, 41) után a negyedik csapat lett a sorozat történetében, amely elérte ezt a számot, a német gárda ráadásul ezt csak tíz találkozón hozta össze. A 33. percben Gnabry közelről növelte az előnyt, a válogatott futballista a BL történetének második német állampolgárságú játékosa lett, aki elődöntőben tudott duplázni, korábban ez csak csapattársának, Thomas Müllernek sikerült a négy között, a Barcelona ellen a 2012–2013-as idényben.

 

A második játékrészben Manuel Neuer tartotta az eredményt a Bayernnek néhány szép védéssel, a 88. percben az ügyeletes gólfelelős Robert Lewandowski érkezett és fejesével beállította a végeredményt.

 

A története hatodik BL/BEK-serlegéért küzdő Bayern – amely legutóbb a 2012–2013-as idényben játszott döntőt (2–1 a Borussia Dortmund ellen) – a fináléban egy másik francia együttessel, a Paris Saint-Germainnel találkozik.

Bajnokok Ligája, elődöntő: Bayern München–Olympique Lyon 3–0, gólszerzők: Gnabry (18., 33.), Lewandowski (88.); kedden: Paris SG–RB Leipzig 3–0.
A Paris Saint-Germain–Bayern München döntőt vasárnap 22 órától Lisszabonban rendezik, a koronavírus-járvány miatt szintén zárt kapuk mögött.

(A nyitóképen a duplázó Serge Gnabry | Fotó: uefa.com)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?