Erste Liga: kemény küzdelemben szerzett három pontot a Csíkszereda Dunaújvárosban

Megőrizte idegenbeli veretlenségét a Sportklub, miután izgalmas, színvonalas, sok kiállítást hozó mérkőzésen győzni tudott az Acélbikák otthonában pénteken este. A kék-fehérek így továbbra is magabiztosan vezetik a magyar bázisú bajnokságot.

Nem sokat teketóriáztak a csapatok, a kezdő sípszót követően rendesen egymásnak estek a felek. Ez a lendület előbb kiállításokban, majd gólokban is megmutatkozott, öt perc alatt három találat is esett. Előbb a kettős előnybe kerülő DAB szerezte meg a vezetést, a harmadik perc elején Dansereau jól eltalált lövése talált utat Adorján kapujába (1-0).

Nem sokat késett a szeredai válasz, az ötödik perc derekán Papp Szabolcs egyenlített (1-1). Az első vendéggólt követően alig telt el tíz másodperc és már Sportklub vezetést mutatott az eredményjelző, Taratukhin volt eredményes (1-2). Az első játékrész hozott még két-két kiállítást mindkét oldalról, további találatok azonban nem születtek.

A második játékrészben folytatódott a kemény küzdelem, a harmad derekához érve újabb vendéggólnak örülhettek Sportklub-hívők, miután a kékek kanadai játékosainak összjátéka eredményeképpen McLean növelte kettőre az előnyt (1-3). A Dunaújváros a dudaszó előtt másfél perccel gondoskodtak arról, hogy teljesen nyílt maradjon az összecsapás: Németh talált be közelről (2-3).

Öt perc telt el a záróharmadból, amikor Kuljash bivalyerős lövésével ismét meglépett kettővel a Sportklub (2-4). Egészen a hajráig biztos győztesnek tűntek a vendégek, az utolsó percben azonban kettős előnybe került a DAB és Dansereau második góljával nyílttá tette az összecsapást (3-4). Ezt követően ismét kettős előnyben játszhattak a házigazdák, azonban az eredmény nem változott, ha nehezen is, de megérdemelten győztek a vendégek, akik továbbra is őrzik vezető helyüket az Erste Liga táblázatán.

Miroslav Ihnacak: – Nagyon nehéz meccs volt, de ez természetes, mert a mezőny legerősebb csapatával játszottunk, s bár jól küzdöttünk végig, a hajrában kiharcolt lehetőséggel sajnos már nem tudtunk élni

Jason Morgan: – Kemény, nehéz meccs volt, a sok kiállítás miatt nagy szerepe volt a speciális egységek teljesítményének mindkét oldalon. Mindkét kapus jól védett, mi talán abban kerekedtünk a DAB fölé, hogy mélyebb a játékoskeretünk, míg ellenfelünktől több játékos is hiányzott.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub 3–4 (1–2, 1–1, 1–1)
Dunaújváros, 425 néző
Gólszerzők: Dansereau (3. és 60.p.), Németh (40.p.), ill. Papp (5.p.), Andrej Taratuhin (5.p.), McLean (32.p.) és Kuljash (45.p.)
Kapura lövések száma: 33–54
Büntetőpercek: 14, ill. 20 perc

További eredmények:

  • Gyergyói HK - Debreceni EAC 2 - 4
  • Schiller Vasas HC - UTE 2 - 6

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?