Liga 1: legyőzte a Kolozsvári CFR a Bukaresti Dinamót
Billel Omrani tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Kolozsvári CFR a Bukaresti Dinamót, szombaton az 1. Liga 3. fordulójában.
A szerdai, Maccabi Tel Aviv elleni BL-selejtező mérkőzés után Dan Petrescu majdnem teljesen kicserélte kezdő csapatát. A Bukaresti Dinamot a másodedző irányította.
A szombat esti mérkőzés első felében a kolozsvári együttes sorra kihagyta a nagyobb helyzeteket, a második félidőben már a fővárosiaknak is adódtak gólszerzési esélyei. A meccs végkimenetelét Billel Omrani döntötte el, aki a 82. percben értékesítette a Mike Cestor elleni szabálytalanságért megítélt tizenegyest.
A Kolozsvári CFR második győzelmét aratta a szombat esti mérkőzésen, míg a Bukaresti Dinamó idénybeli harmadik mérkőzését veszítette el. A fővárosiakat elkísérő ultrák ismét kiviselték magukat, saját vezetőiket, a sajtót, a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) és – „természetesen" – a magyarokat okolták csapatuk mélyrepüléséért. Chivulete játékvezető pedig túl gyáva volt ahhoz, hogy vállalja a vendégszektor kiürítését.
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0003.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0010.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0027.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0005.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0028.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0012.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0023.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0037.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0026.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0035.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0022.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0014.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0040.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0059.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0068.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0085.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0096.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0094.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0077.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0089.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0060.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0051.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0098.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery3089/IMG_0049.jpg)