US Open: döntőbe jutott a Babos-Mladenovic páros

Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a New York-ban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének fináléjába.

A második kiemelt magyar, francia kettős a romániai idő szerint péntek hajnali elődöntőben a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai duóval találkozott, s a verseny honlapja szerint az első szettben egy gyors brékváltás után úgy jutottak el 4:4-ig a felek, hogy mindenki simán hozta a maga adogatását. A felvonás hajrájában Babosék a legjobbkor vették el ismét ellenfelük szerváját, s ezt követően egy könnyed adogatójátékkal nyerték meg a 33 percig tartó játszmát.

A második játékrészben a tavaly a cseh Andrea Hlavackovával világbajnok magyar játékos és francia társa megint egyből brékelt, és 5:4-nél a győzelemért adogathatott. Ekkor kicsit megremegett a második kiemelt duó, így Stosurék kiegyenlítettek. A rövidítésbe torkolló szettet végül mégis Babosék nyerték: a harmadik mérkőzéslabdájukat kihasználva jutottak be a US Open fináléjába.

A mérkőzés 1 óra 33 percig tartott.

Babos Tímea győzelmével történelmet írt, ugyanis ő lett az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet.

„Nehéz mérkőzés volt, szerintem most nem játszottuk a legjobb teniszünket. Kifejezetten rosszul szerváltunk, talán ezt valamilyen szinten befolyásolta, hogy fedett pályán volt az elődöntő” – mondta a találkozót követően honlapján a 25 éves Babos. „A lényeg, hogy az ilyen nehéz meccseken, amikor nem megy annyira, akkor is küzdünk, harcolunk, megpróbálunk megoldást találni. Ez most is sikerült” – tette hozzá a párosban világelső magyar teniszező.

Az Australian Open-bajnok magyar, francia páros a 13. kiemelt Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőssel vívja majd a finálét romániai idő szerint vasárnap este nyolckor.

Eredmény:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Samantha Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai) 6:4, 7:6 (7-4)

Kapcsolódók

Kimaradt?