US Open: Babos három játszmában kikapott Kaszatkinától

Babos Tímea három játszmában kikapott a 11. helyen kiemelt orosz Darja Kaszatkinától az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában, és kiesett.

A találkozó 2 óra 22 percig tartott.

A világranglistán 42. helyen álló magyar teniszező az első szettben brékelőnyhöz jutott, és már 4:1-re is vezetett. Ezt követően azonban orosz ellenfele sorozatban öt gémet nyert meg, és 37 perc alatt játszmaelőnyre tett szert. A második szett közel egy óráig tartott, és Babos ezúttal is vezetett már 4:1-re. Kaszatkina azonban 5:5-nél utolérte a magyart. Utóbbi viszont jobban bírta a végjátékot, és egy újabb brékkel kiegyenlítette a szetthátrányát.

A döntő játszma elején ismét Babosnál volt a helyzeti előny - 3:2-es vezetését követően a szett első brékjével 4:2-re alakította az állást -, de orosz riválisa két bréket követően a nullára megnyert saját adogatógémjével megnyerte az összecsapást.

Babos másodszor találkozott Kaszatkinával, és másodszor kapott ki tőle. Az orosz tavaly Sydneyben ugyancsak három szettben kerekedett a magyar játékos fölé. „Nem egyszerű mit mondani" - nyilatkozta saját honlapján a 25 éves soproni teniszező. Hozzátette: "nagy és nehéz" meccs volt, ami "fizikailag és érzelmileg is" rengeteget kivett belőle. „Picit sokként élem meg, hogy újra nem sikerült, erről korábban beszéltem is. Újra egy topjátékossal találkoztam és volt esélyem a továbbjutásra" - mondta Babos. Elárulta: "nem egyszerű ezt végigcsinálni, itt maradni a párosra", de mégis kellően motiváltnak érzi magát a folytatásra.

A párosban világelső Babos Tímea és partnere, a francia Kristina Mladenovic második kiemeltként a női párosverseny első fordulójában a Kirsten Flipkens, Alison Van Uytvanck belga duóval találkozik szerdán.

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

  • De Minaur (ausztrál)–Daniel (japán) 6:0, 6:1, 6:2
  • Tiafoe (amerikai)–Mannarino (francia, 29.) 6:1, 6:4, 4:6, 6:4
  • Haase (holland)–McDonald (amerikai) 4:6, 4:6, 6:3, 6:1, 6:3
  • Goffin (belga, 10.)–Gaio (olasz) 6:2, 6:4, 7:6
  • Munar (spanyol)–Bemelmans (belga) 5:7, 6:3, 7:6, 2:6, 6:1
  • Monfils (francia)–Bagnis (argentin) 7:6, 3:6, 6:0, 6:0
  • Nisikori (japán, 21.)–Marterer (német) 6:2, 6:2, 6:3
  • Ebden (ausztrál)–Krajinovics (szerb, 32.) 7:6, 6:7, 4:6, 6:1, 4:1-nél Krajinovics feladta
  • Kohlschreiber (német)–Hanfmann (német) 7:6, 5:7, 6:4, 6:4
  • Mahut (francia)–Moutet (francia) 6:2, 7:5, 5:7, 6:4
  • A. Zverev (német, 4.)–Polansky (kanadai) 6:2, 6:1, 6:2
  • Djokovics (szerb, 6.)–Fucsovics (magyar) 6:3, 3:6, 6:4, 6:0
  • Pouille (francia, 17.)–Maden (német) 7:6, 6:2, 7:5
  • Bagdatisz (ciprusi)–Juzsnij (orosz) 6:4, 6:4, 2:6, 3:1
  • Carreno-Busta (spanyol, 12.)–Dzsaziri (tunéziai) 7:5, 6:2, 6:2
  • Fognini (olasz, 14.)–Mmoh (amerikai) 4:6, 6:2, 6:4, 7:6
  • Kyrgios (ausztrál, 30.)–Albot (moldovai) 7:5, 2:6, 6:4, 6:2
  • Herbert (francia)–Bhambri (indiai) 6:3, 7:6, 7:5
  • Paire (francia)–Novak (osztrák) 7:6, 3:6, 7:5, 7:6
  • Federer (svájci, 2.)–Nisioka (japán) 6:2, 6:2, 6:4

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Makarova (orosz)–Watson (brit) 6:1, 3:6, 6:3
  • Liu (amerikai)–Hercog (szlovén) 7:6, 1:6, 6:4
  • Sevastova (lett, 19.)–Vekic (horvát) 6:2, 2:6, 6:3
  • Vang Csiang (kínai)–Rybáriková (szlovák, 31.) 6:2, 6:2
  • Begu (román)–Brady (amerikai) 6:3, 6:3
  • Maria (német)–A. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:3
  • Szvitolina (ukrán, 7.)–Vickery (amerikai) 6:3, 1:6, 6:1
  • Mladenovic (francia)–Zidansek (szlovén) 6:0, 6:3
  • Suárez-Navarro (spanyol, 30.)–Gibbs (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
  • Sarapova (orosz, 22.)–Schnyder (svájci) 6:2, 7:6
  • Cirstea (román)–Riske (amerikai) 6:3, 3:6, 7:5
  • Keys (amerikai, 14.)–Parmentier (francia) 6:4, 6:4
  • Pera (amerikai)–Putyinceva (kazah) 7:6, 6:4
  • Zvonarjova  (orosz)–Blinkova (orosz) 6:2, 6:7, 7:5
  • Kaszatkina (orosz, 11.)–Babos (magyar) 6:4, 5:7, 6:4
  • Bouchard (kanadai)–Tan (francia) 6:3, 6:1
  • Vondrusová (cseh)–Buzarnescu (román, 21.) 6:1, 6:4
  • Siniaková (cseh)–Kontaveit (észt, 28.) 6:7, 6:3, 7:5
  • Tomljanovic (ausztrál)–Cabrera (ausztrál) 6:4, 6:1

Kapcsolódók

Kimaradt?